Létrehozva: 2018.02.28.

Félelmetes, amit a közös képviselő állít a Havanna lakótelepen

Meghozta a reményt a Ripost korábbi cikke a Havanna utcai panelek lakói számára! A közös képviselõ most felhívásban kéri, hogy aki ágyi poloskát lát, jelentse. Mint megírtuk, csak a közös fellépés hozhat eredményt a vérszívók ellen.

Mint arról a %Ripost% elsőként beszámolt, a Havannán szégyellik az emberek, hogy poloskás a lakásuk, ezért nem szólnak, és vannak, akik nem engedik be a rovarirtókat az otthonukba, ezért képtelenség kiirtani a vérszívó ágyi poloskát.

Általában a poloskával fertőzött lakás mellett élő szomszéd jelzi, hogy irtást kellene elrendelni, ritkán szól maga a tulajdonos

- mondta el a %Ripost%-nak Zala András, a ház közös képviselője. A hét lépcsőházban 300 lakás van, legalább tíz százalékukat már ellepték a poloskák.

"Csökkenteni lehet a fertőzöttséget, de megszüntetni nem. Csak a kényszerirtás oldaná meg a helyzetet, de azt nem írja elő törvény. Vannak olyan lakások, ahol hegyekben áll a szemét, törött cserepektől kezdve újságpapírokon át mindent összeszednek egyes lakók. Előfordul, hogy be se mer menni a rovarirtó, akkora a szeméthalom, amiben a poloskák jól érzik magukat."

Négy év alatt a ház nyolcmillió forintot költött poloskairtásra, mindhiába. 

Ennyi pénzből már a liftet is felújíthattuk volna, sőt, a lépcsőházat!

– mondja a közös képviselő.

A lakók kétségbe vannak esve, mert az ágyi poloska nem csak undorító, csíp is. A hét közepén megint kihívják a rovarirtót, ami félmillió forintba kerül ennyi lakásra, de ha megint lesz, ahová nem jutnak be, akkor ez csak ideig-óráig használ.

A %Ripost% megkereste az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, van-e remény a közeljövőben a kényszerirtás bevezetésére, de lapzártánkig nem érkezett válasz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten