Létrehozva: 2019.04.16.

Feladták a szülőknek a leckét az összevissza tavaszi szünettel

Sok iskolában már elkezdõdött a tavaszi szünet, de sokban csak csütörtöktõl indul: a Ripost legalább 8-féle dátumot talált. A többgyerekes szülõk most megõrülnek, hogy megoldják különbözõ iskolába járó gyerekeik elhelyezését. Az iskolai szünetek idõpontját miniszteri rendelet szabályozza, de az iskoláknak joguk van ettõl eltérni - és élnek is vele. Így az elvileg 6 napos tavaszi szünet két hétig is elhúzódik.

Már érezhető az utakon és a tömegközlekedésben, hogy kisebb a forgalom: sok iskolában hétfő óta tart a tavaszi szünet. Ugyanakkor sok iskolában csak később kezdődik a húsvéti vakáció, ami a többgyerekes szülőket nehéz feladat elé állítja.

3 gyerek, 3-féle időpont

Van olyan szülő, aki azzal szembesül, hogy a 3 gyerekének 3 különböző időpontban van a húsvéti szünet.  „Dolgozó anyaként azt is nehezen oldanám meg, ha a háromnak egyszerre lenne a tavaszi szünet "– mondja Dóra „De így most nálunk gyakorlatilag két hétig tart a tavaszi szünet, valamelyik gyerek mindig otthon van. Nekem most nincs annyi szabadnapom, így egy vagy két gyereket muszáj lesz bevinnem a munkahelyemre" – ecsetelte. „A gyerekek örülnek ugyan a szünetnek, de nekik sem jó, hogy nem egyszerre vannak „szabadságon” a testvéreikkel. Ráadásul az étkezésüket is meg kell oldani, és nem egyszerre, hanem két hétig elnyújtva" – tette hozzá.

A kétgyerekes Juditnál még az óvoda is „bekavar”. „A húsvéti programokat és játékokat arra a hétre szervezték az oviban, amikor a nagynak szünet van. A kicsi a programok miatt akar menni az óvodába, így külön szervezést igényel, hogy az egyiket vigyem, s közben a másik felügyeletét is megoldjam" – meséli a kétgyerekes édesanya. Õ a nagymamát hívta segítségül, hogy megoldja a szünetet.  

 

 

Az iskolák megtoldhatják a szünet hosszát

A tanév rendjébe mindig úgy tervezik a tavaszi szünetet, hogy az húsvétkor legyen. Idén a hivatalosan 6 napos tavaszi szünet április 18-tól 23-ig, vagyis csütörtöktől keddig tart. Ez a miniszteri rendeletben van benne, de az iskoláknak joguk van megváltoztatni az időpontot, csak annyi a megkötés, hogy egy évben háromszor 6 összefüggő napot kell adni. Így akad olyan iskola, ahol most hétfőtől jövő keddig tart a tavaszi szünet, de olyan is, ahol csak most pénteken kezdődik és jövő péntekig tart. A szülőket ez nem érheti meglepetésként, mert erről írásban tájékoztatni kell őket, és az év elején minden iskolában ki is hirdetik a dátumokat.

 

Létezik ügyelet, de ilyenkor alig van rá igény

Hivatalosan minden szünet idején van iskolai ügyelet, tankerületenként egy,  ahol napközben felügyeletet biztosítanak a gyerekeknek. „A tapasztalat azt mutatja, hogy az ügyeletes iskola nem kell nyitva tartson a tavaszi szünetben, mert egy szülő sem igényli" – mondja a %Ripost%-nak egy budapesti, XX. kerületi tanárnő. Hozzátette: ha hétköznap kezdődik a szünet, sokszor az utolsó nap csak délig mennek iskolába a gyerekek. Erre a fél napra 3-4 szülő szokott ügyeletet kérni, a többiek megoldják. Mint ahogy az egész tavaszi szünetet is: aki nem tud szabadságot kivenni, jönnek a nagyszülők – vagy sok gyerek otthon marad, és nézi a tévét, nyomkodja a telefonját…

 

8-féle dátum: hol meddig tart a tavaszi szünet?

ÁLLAMI AJÁNLÁS, EZ A LEGGYAKORIBB : április 18-23.

Molnár Ferenc Általános Iskola, Budapest: április 15-23.

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium, Budapest: április 15-24.

Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola, Szombathely: április 16-23.

Liszt Ferenc Általános Iskola, Budapest: április 17-23.

Szent István Gimnázium, Budapest: április 18-24.

Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola: április 18-25.

Városligeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: április 19-26.

 

Ingyen ebéd a szünetben
A tavaszi szünetben is kapnak ingyenesen meleg ételt a rászoruló gyerekek. Ezt a feladatot az önkormányzatok látják el, a költséget az állam állja. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kedvezményes étkeztetésre jogosultak a tavaszi szünet idejére, de csak akkor kapnak ellátást, ha a szülő időben igényli azt. Tehát nem elég jogosultnak lenni, igényelni is kell.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén