Létrehozva: 2019.06.21.

Fél óráig harcoltak az alligátorteknőssel Petőhenyén

Egy harapós, tízkilós, félméteres aligátorteknõst találtak szerda délután a Zala megyei Petõhenyén. A helyiek attól félnek, a társa még ott él valahol. A polgármester vette magához az állatot, de továbbadnák a pesti állatkertnek, az agyonvert teknõs helyére.

Az alig 400 fős Petőhenyén mindenki erről beszél: a hatalmas, veszélyes aligátorteknősről, ami a környékbeli mocsárból mászott elő, és a helyiek félelmei szerint a párja még ott élhet… .

- Egy külterületi részen sétált az úton a nagy aligátorteknős, amikor egy asszony megtalálta

– kezdte lapunknak Deák István a település polgármestere.

- A nő rögtön felhívott, azt mondta:

„István, gyere gyorsan, mert egy akkora teknőst találtam, mint amit életemben nem láttam még!”

Természetesen azonnal a helyszínre autóztam, ahol megpróbáltuk az autómba tenni az állatot. Legalább fél órán keresztül küzdöttünk vele, mert harapott és fújt felénk – de végül megadta magát és be tudtuk rakni a kocsiba.
Az óriási teknős szerda óta a polgármesternél lakik, ad neki fagyasztott halat, ám az állat így is egyfolytában éhesnek tűnik… Éppen ezért új helyet keresnek neki.


- Már felvettük a kapcsolatot a Fővárosi Állatkerttel, mert arra gondoltunk, hogy szívesen odaadnánk ezt a szép példányt a látogató által agyonvert teknős helyére. Õt biztosan nem tudják agyonverni, mert ez visszaüt… Nagyon masszív állat. Sőt! Az állatkert helyében én ki is írnám egy táblára, hogy

„Kérem a kedves látogatókat a teknőshöz a kisujjukat dugják be és búcsúzzanak el tőle!”  

- humorizált a polgármester…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"