Létrehozva: 2021.04.14.

Túl későn hívta a mentőket a koronavírusban elhunyt 23 éves kiskunhalasi világbajnok

Keményen küzdöttek a kórházban a fiatal fiú életéért, de a szervezete feladta a harcot. Fekete Patrik, Kiskunhalas fekvenyomó világbajnoka két nappal édesanyja után halt meg koronavírusban.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a 23 éves kiskunhalasi világbajnok, Fekete Patrik koronavírusban elhunyt. A fiatal férfi szintén koronavírus fertőzött édesanyja halála után mindössze két nappal hunyt el.

A Kiskunhalason tanuló és sportoló fiatalember a közeli Pirtón élt szüleivel. Édesanyjának körülbelül egy hónappal ezelőtt volt pajzsmirigy műtétje, a faalubeliek azt mondják, az asszony a kórházban kapta el a koronavírust. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy az asszony ezután hazatért-e még a kórházból, vagy sem, az viszont kétségtelen, hogy közben fia, Patrik is koronavírusos lett.

Fekete Patrik, a kiskunhalasi világbajnok édesanyja után hunyt el két nappal (Fotó: Facebook)

„Senki sem tudja, hogy ki kapta el kitől, de az is lehet, hogy egymástól teljesen függetlenül fertőződtek meg” – mondja a szomszédasszony, aki úgy tudja, Patriknak eleinte nem voltak tünetei. A fiúnak nem volt ismert alapbetegsége, így valószínűleg meg sem fordulhatott a fejében, hogy neki, aki folyamatosan sportol, és nem beteg, súlyos gondjai akadhatnak a koronavírus miatt.

Patrik ebben a házban élt Pirtón szüleivel (Fotó: Ripost)

A 23 éves kiskunhalasi világbajnok későn hívta a mentőket

A falubeliek szerint azonban pontosan ez történt, Patrikék pedig túl későn hívták a mentőt. „Én úgy tudom, hogy 250-es vérnyomása volt, mire a kórházba került, a szervezete már elkezdte feladni a harcot. Nagyon keményen küzdöttek érte, de szinte azonnal gépekre kellett tenni, már menthetetlen volt. Túl későn hvták már a mentőt” – mondja az egyik férfi, akinek üzlete van a faluban. Ő is jól ismerte Patrikot. Azt mondja, a fiú most a MÁV-nál dolgozott kalauzként, és otthon élt szüleivel. „Kedves fiú volt. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt vásárolt itt” – mondja a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast