Létrehozva: 2021.07.29.

Fekete Dávid komoly lépésre szánta rá magát a börtönben

Az egykori megasztáros énekes szeretné megkímélni gyermekeit a traumától. Inkább lemond arról, hogy láthassa ikreit.

Millióik végleges elvesztésén túl még a börtöntől is retteghetnek azok, akik valaha üzleteltek az énekessel. Ugyanis Fekete Dávid egyértelműen túlélésre játszik. Próbál a felszínen maradni, és ezzel egyre több embert ránthat magával.

Ám vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem állt szándékában megbántani, így a jövőben is szeretné megóvni őket. Dávid úgy döntött, megkíméli ikreit a beszélőtől, nem akarja kitenni őket a börtön okozta sokknak – tudta meg a Blikk.

Újabb durva történet látott napvilágot az egykori megasztárosról
Fotó: TV2

„A gyerekek az édesanyjuk felügyelete alatt vannak, az édesapjukkal pedig nem találkoztak, amióta letartóztatásban van” – erősítette meg a lap információit dr. Pikali Petra, az énekes felségének, Reginának az ügyvédje.

Az egykori megasztáros énekes immár lassan három hónapja van letartóztatásba, ami idő alatt nem látta gyermekeit. Ennek ellenére sokat gondol rájuk – olvasható a napilapban.

Regina a válóper beadása során egyébként teljes felügyeleti jogot kért közös gyerekeikhez a bíróságtól. Mivel a tárgyalások előre láthatóan ősszel kezdődnek, amin valószínűleg nem tud majd megjelenni Fekete Dávid, így könnyen teljesülhet az ikrek anyjának kívánsága.

„Két kapcsolattartója van, az egyik az anyukája, rajta keresztül szokott érdeklődni a gyerekekről. Sok mindent el lehet mondani róla, sok mocskos dolgot művelt, de nagyon szereti őket és megviseli, hogy távol van tőlük. Ő is tudja, hogy a börtön nem gyereknek való hely, ezért nem is kéri Reginát, hogy vigye be hozzá őket” – mondta a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő közeli ismerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!