Létrehozva: 2020.01.20.

Fejlemény a Pillangó utcai metróbaleset ügyében, ez vár a vádlottakra

A metróbaleset miatt többen súlyosan megsérültek 2016-ban, és rengeteg pluszköltség is keletkezett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a metróvezető és a forgalomirányító férfi ellen, a vádirat szerint gondatlanságuk vezetett a tömegszerencsétlenségnek minősülő balesethez.

Metrószerelvények, amelyek összeütköztek a Pillangó utcánál 2016. december 5-én. A balesetben tízen megsérültek. – Fotó: MTI

A hatvannégy éves férfi metrókocsi-vezetőként dolgozott, a szükséges képesítés, vizsga birtokában volt, az időszaki képzéseken részt vett. 2016. december 5-én, kora reggel, az Örs vezér terétől a Pillangó utcai megálló felé haladt, amely a felszínen került kialakításra. Az adott pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 kilométer/óra volt, az idő aznap párás, fagypont alatti volt, a metrópálya csúszott, azon falevelek és egyéb növényi hulladék csökkentették a tapadást. A vonalon a forgalom torlódott, erről és a csúszásveszélyről az ügy másik vádlottja, a forgalmi menetirányító hatvannégy éves férfi tájékoztatta a vezetőt. A forgalom irányítását végző vádlott utasítást adott a biztonsági rendszer által vezérelt kézi üzemmód használatára, sebességkorlátozást azonban – annak ellenére, hogy a többi vezető által szolgáltatott adatok alapján ez szükséges és indokolt lett volna – nem rendelt el.

Mentõautók a 2-es metró a Pillangó utcai megállójánál, ahol összeütközött két szerelvény 2016. december 5-én. A balesetben tízen megsérültek.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A Pillangó utcai megállóban egy másik szerelvény állt, utascserére várva. A megállóhoz közeledő szerelvényt vezető vádlott nem a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 kilométer/órás biztonságos sebességgel haladt, hanem felgyorsított 57 kilométer/órára, emiatt a későbbi fékezés során a szerelvény megcsúszott, a metró a fékezés oldása, majd vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni, így nekiütközött a megállóban várakozó metrószerelvénynek.

Az ütközés következtében öt utas súlyos, további tizenhat személy könnyebb sérülést szenvedett. A baleset miatt a forgalom a metró egy szakaszán a délután végéig szünetelt, negyvenöt pótlóbusz biztosította a közlekedést, közel két millió forint plusz költséget okozva. A forgalom szünetelése mintegy 94 ezer utast érintett. A két sérült szerelvény javíttatása több, mint százötven millió forintba került

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vezető és a forgalomirányító férfi ellen vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétsége miatt nyújtotta be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A kerületi ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és a vasúti járművezetéstől, illetve a forgalmi menetirányítói foglalkozástól eltiltást kért. Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlottak a bűnösségüket a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában az előkészítő ülésen beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az eltiltások mellett végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta – írja az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast