Létrehozva: 2018.12.14.

Fapados átverések: 80 ezres kártérítést kapnak a pórul járt utasok

Durva: idén 40 százalékkal nõtt a panaszok száma Budapesten a fapados légitársaságok ellen. A négyszáznál is több eljárás zöme a Ryanairt és a Wizz Airt érinti.

Járattörlések, több órás késések és visszautasított beszállások: utasok tömegének így tették felejthetetlenné az idei nyarát a fapados légitársaságok...

Most másodfokon a Wizz Airt 32 millió, míg a Ryanairt 110 millió forintra büntette a Budapest Főváros Kormányhivatala. Több mint 200 utas kapott már kártérítést, fejenként átlagosan 80 ezer forintot.

Míg sokan csak bosszankodtak vagy ügyvédhez rohangáltak, szép számmal akadtak, akik a hatósághoz fordultak. A vétkes cégek pedig Budapest Főváros Kormányhivatala közbenjárására több száz károsultnak fizettek.

Direkt itthon hagyták az utasok csomagjait

A Ryanair például két egymást követő héten is Budapesten hagyta a Gran Canariára utazó emberek csomagjait, máskor pedig sorozatosan járatokat törölt, az egyik magyar utasnak pedig nem csak az eredeti, de az átfoglaláshoz választott gépe sem indult el. A Wizz Air pedig nem egy esetben több jegyet adott el, mint ahány férőhelye volt... Családok nehezen összespórolt nyaralása vált rémálommá, a repülés élménye pedig gyomorszorító lutrivá. Ráadásul a két nagy fapadosnál nehézkes és gyakran eredménytelen volt a reklamáció. Tömegek érezték becsapottnak és tehetetlennek magukat.

 

Érdemes volt reklamálni!

A reklamáló utasok problémáit megvizsgáló budapesti kormányhivatal idén négyszáznál is több eljárást indított, melyeknek közel felében elmarasztalták a légitársaságokat, melyek átlagosan 250 euró (80 ezer forint) kártérítést fizettek az érintett utasoknak.

Mint a %Ripost% megtudta, idén az előző évhez képest 40 százalékkal több bejelentés érkezett a légitársaságokkal kapcsolatban. A legtöbb, szám szerint 162 ügy a Ryanairhez, 156 eset pedig a Wizz Airhez köthető.

 

Késések, pocsék tájékoztatás, visszautasított beszállás…

A kormányhivatalhoz befutott panaszok csaknem kétharmada a járatok jelentős, 3 órát meghaladó késésével, míg 31%-a a járattörlésekkel volt kapcsolatos.

A további részletek a pénteki %Ripost% napilapban! Az újságból az is kiderül, hogy a légitársaságok fellebbeztek, de ezzel rosszul jártak...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban