INSIDER

Fantasztikus programok várják a családokat az ünnepi rendezvényeken

Mosolygó gyerekek hada lepte el országszerte a különféle ünnepi rendezvényeket. Szülők és nagyszülők hozzák el az apróságokat és nagyobbacska unokákat egyebek mellett a Magyar Ízek utcájába, ahol bemutatják Magyarország Tortáját is. Államunk megalapítása mellett első királyunk, Szent István koronázását is ünnepeljük holnap a dicsőséges tűzijátékkal.
  • Szerző: J.J.

A Magyar Ízek Utcájának Védegylete idén 10. alkalommal szervezte meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját, mely az év talán legnagyobb látogatottságú gasztronómiai eseménye.

Helyszíne a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig tart. Évről-évre itt mutatják be Magyarország Tortáját és a Szent István-napi kenyeret, valamint számtalan gasztronómiai különlegesség is megjelenik az ország és a Kárpát-medence minden tájáról. A családok már tegnap nagy számban néztek körül a színvonalas rendezvényen.

A Budavári Palotában immár 33. alkalommal tartják meg a Mesterségek Ünnepét, melynek idei díszvendége Japán. A fesztivál látogatói már vasárnap érdeklődve nézték a hagyományos japán kézművesség szokásait és betekintést nyerhettek a japán zenei világba is.

Egerben ma még tart a Vár Fesztivál külföldi sztárvendégekkel, számtalan zenei csemegével, míg Esztergomban a Szent István napi zenei fesztivál várja a látogatókat koncertekkel és borfesztivállal. Emellett még országszerte különféle érdekes programok várják az ünnepelni vágyókat.

Szerencsére az időjárás is kegyes lesz hozzánk, legalábbis az Időkép tájékoztatása szerint ma szikrázóan napos idő várható 32 fokos csúcshőmérséklettel, míg kedden már 33 fokos meleg lehet és csak kevés felhő várható.

 

 

A budapesti Aranyosi Réka a kutyájával, Csimpával sétált az Ízek utcájában. „Csimpa egy mentett kutya, félénk, itt lehetősége van szokni az embereket és én is szétnéztem, milyen magyar ételkülönlegességeket kínálnak„-mondta Réka.

 

Az egy éves Nimródot a nagyszülei vitték ki a Mesterséges utcájába. A nagyszülők már előző években is voltak, mindig találkoznak valami különlegességgel, ezért idén úgy döntöttek, hogy a kis unokát is viszik.

Kiss Zoltán Péterné vasárnap immár 15. alkalommal vett részt Budapesten a Mesterségek utcája nevű rendezvényen. A matyó hímzést népszerűsíti, Mezőkövesd hímző kultúrájának hiteles megismertetése és népszerűsítése nagyon fontos számára.

Dóri az édesanyjával és a nagymamájával jött a rendezvényre. Sok érdekes ételt látott, amit máshol korábban nem, és új gasztronómiai élményekkel is gazdagodott ezáltal.

 

Takács Béla mézeskalács készítő mester nem csak bemutatja és árulja a termékeit, hanem lehetőséget is nyújt a látogatóknak a kipróbálásra. A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének tagja ezüstkoszorús mester, a szakmáját szívesen adja tovább az új generációnak.

Noa Debrecenből érkezett a szüleivel. Nagyon örül neki, hogy a rendezvényen nem csak nézelődni lehet, a mézeskalács díszítés fortélyait is elleshette itt.

 

Harangozó Rita Somogy megyében, a Balaton déli oldalán található Marcaliban készíti alkotásait. Az elismert fazekasmester díszkerámiákat és használati tárgyakat készít, ezekből hozott egy csokorra valót a Mesterségek utcájába.