Létrehozva: 2017.09.12.

Fájó dolgokat mondott a megölt Csenge anyukája, drámai titok derült ki

A megtört asszony szemébe hazudott lánya gyilkosa. A gyászoló anyuka akkor még nem tudta, mi történt valójában.

Megszólalt a Borsodnádasdon megölt Csenge édesanyja. Az asszony a Hír TV Riasztás stábjának azt mondta, hogy egy kocsiban vitték be őt a rendőrségre a későbbi gyanúsítottal. Miután odaértek, bocsánatot kért tőle, ám ekkor még nem tudta, hogy ő a tettes.

"Elnézést kérek tőled Roland, ne haragudj, bocsáss meg, hogy így meghurcolnak téged is. És belenevetett a szemembe és azt mondta, az nem baj, ha hússzor behoznak, hozzanak, csak már kerüljön elő a lány, holott ő már tudta, hogy mi történt."

Ahogy azt megírtuk, Csenge eltűnését édesanyja jelentette szeptember 3-án délután, de a rendőrök csak a lány holttestét találták meg. A 20 éves tettest múlt hétfőn fogták el. A rendőrség később közölte azt is, hogy B. Roland részleges beismerő vallomást tett.

Azt állítja a borsodnádasdi fiú, hogy ivott és herbálozott, mielőtt megölte Csengét. A fiatal előzetes letartóztatásba került.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre