Létrehozva: 2022.01.26.

Ezüsthajnak becézik: már 13 évesen őszült az erdélyi „csodalány”

Mesebeli hercegnő szépségével vetekszik Juhász Anna, aki ékszerként viseli derékig érő ősz hajkoronáját.

Sokan a Disney-mesékből ismert Aranyhajhoz hasonlítják a harmincéves nagyváradi lányt, aki sajátos, ősz hajzuhatagával a külföldi sajtó figyelmét is felkeltette. Az Erdélyben élő Juhász Anna tizenhárom éves korában vette észre első ősz hajszálát fekete göndör fürtjei között. Mára elfogadta különleges, védjegyévé vált ősz haját, ám az első találkozás az öregedés jelével őt is megrémisztette – írja a Bors.

Juhász Anna elfogadta önmagát, egyáltalán nem bánja, hogy fiatalon deres a haja. Fotó: Juhász Anna

Rettegtem a korai öregedéstől, de babona miatt nem téptem ki az első tincset. Aztán ahogy telt az idő, egyre több ősz hajszál jelent meg. Tizenöt évesen kérleltem édesanyámat, hogy fessük be a hajamat, de nem engedte – fogalmazott a Borsnak a csinos lány, aki mezőgazdasági munkából él. Saját tanyáján tevékenykedik.

A fiatal lány nem modellkedésből, hanem állattartásból él. Fotó: Juhász Anna

Tizenhat éves korára már olyan látványosan deresedni kezdett a haja, hogy édesanyja maga vetette fel a hajfestés ötletét. Anna azonban addigra elfogadta helyzetét, sőt, azóta fel sem merült benne, hogy változtasson a haja színén.

Nagyon hálás vagyok anyukámnak, amiért először nem engedte elfedni az ősz hajszálaimat, mert ez segített, hogy idővel el tudjam fogadni önmagamat. Ez az én különlegességem – tette hozzá az extrém külsejű hölgy, akiről már a New York Post is cikkezett.

Anna és közvetlen környezete egészen hamar megbarátkozott ezüstös hajával, amit többek közt a szokványosnak nem nevezhető stílusának is köszönheti.

Az öltözködésem miatt mindig is kilógtam a sorból, így az ősz haj már csak ráadás volt. Szerencsére az osztálytársaim is elfogadóak voltak, sosem csúfoltak. Amikor Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban járok, akkor szinte elvegyülök a tömegben, annyi szokatlan külsejű, extravagáns embert látni. A hajam ráadásul átmenetes, így gyakran azt hiszik, festve van – mondta Anna.

Nemcsak a haja, hanem az öltözködése miatt is mindig kilógott a sorból. Fotó: Juhász Anna

A több mint tízezer Instagram-követővel rendelkező nőt nem csak párja segítette az elfogadásban, de a tanyán töltött dolgos mindennapok is hozzájárultak ehhez.

Megtanultam azonosulni a természettel. Ráadásul a közösségi oldalamon rengeteg fotót osztok meg magamról, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a követőimtől. Mindamellett rengeteg üzenetet is kapok olyanoktól, akik inspirálónak találják az önazonosságom.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban