INSIDER

Ezt tenné a szemetelőkkel a többség

Magyarország zöld úton jár! címmel Magyarország kormánya online párbeszédet indított zöldügyekben, amit máris több ezren kitöltöttek. A Ripost7 is párbeszédet folytatott járókelőkkel és ismert emberekkel, mit gondolnak a környezetvédelemről, kitöltik-e a konzultációs kérdőívet.
  • Szerző: Ripost

Takáts Tamás: Nem rontom a levegőt

A Karthago énekese igyekszik úgy élni, hogy ne ártson vele senkinek. A Máté Péter-díjas énekes fontosnak tartja a környezetvédelmet, ezért a mindennapjai­ban is igyekszik tudatosan cselekedni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Takáts Tamás fotó: Végh István (VI)
Bors

„Tisztában vagyok azzal, hogy a világon sokan éheznek-szomjaznak, ezért nem pazarolok az étellel-itallal„ – mondta. „Még borotválkozás és fogmosás közben is elzárom a csapot, amikor éppen nincs szükségem a vízre. Amikor főzök, csak annyi gázt használok, amennyire szükségem van, és nem többet.”

Takáts Tamás a háztartási hulladékot is szétválogatja.

„Sokszor hülyének néznek, amiért igyekszem minden szemetet külön gyűjteni„ – meséli az énekes.

„Azt mondják, hogy látják, ahogy a kukásautóba egyszerre öntik bele a külön gyűjtött szemetet. Lehet, hogy ez igaz, de az is lehet, hogy nem, bízom az utóbbiban. Igyekszem úgy élni, hogy ne ártsak vele senkinek, és valamilyen úton-módon védjem ezt a kis bolygót, ahol élünk” – tette hozzá.

Takáts Tamás nem vezet, így legalább másodmagával használ egy autót, de gyakran buszra száll vagy biciklire pattan.

„Tőlem nem lesz büdös a város„ – teszi hozzá nevetve, majd hozzáteszi, hogy fontosnak tartja, hogy mindenki tegye meg azt a környezetében, amit csak tud. Ez ugyanis az első lépés.

Nyitrai Zsolt: Nem csak beszélünk a demokráciáról

A társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: eddig 13 alkalommal kérték ki az állampolgárok véleményét és vették figyelembe javaslataikat a döntéseknél, intézkedéseknél.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott fotó: Markovics Gábor (MG)
Ripost

„A baloldallal ellentétben a kormány nemcsak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte” – hangsúlyozta.

„Mindenkit arra biztatok, hogy mondja el a véleményét és töltse ki a konzultációt!„ – fogalmazott.

A többség szigorúbban büntetné a szemetelőket

Mária: „Én nem pazarlom az élelmiszert, nagyon be kell osztani a pénzt. A multiknak se kéne kidobni a nap végén, ami megmaradt, hanem a szegényeknek odaadni. Ezt meg kellene szervezni. Én nem nagyon használok pet-palackokat, az üveget mindig visszaváltjuk. Az illegális szemetelőket nagyon megbüntetném! Sőt azokat is, akik eldobálják a szemetet az utcán. Jártam külföldön nem egy, nem két helyen, szégyen-gyalázat, ami most Budapesten van! A környezetvédelmet nagyon fontosnak tartom, de a kérdőívet nem töltöm ki, mert semmi ilyenfélében nem veszek részt.”

Fotó: Ripost

Szilvia: „Persze, kitöltöm a kérdőívet, miért ne? Arra nem tudok válaszolni, hogyan kellene megbüntetni az illegális szemetelőket, ez nem az én dolgom, de a pet-palackokat, üvegeket szelektíven gyűjtöm és amit lehet, azt visszaváltom.„

Fotó: Ripost

Ildikó: „Igyekszem mindent hasznosítani, még a hulladékot is. A nagy üzletláncoknak sem szabadna kidobniuk az élelmiszert, rászorulóknak, iskoláknak, szociális intézményeknek kellene adniuk. A pet-palackokat, üvegeket visszaváltanám, ha betétdíjasok lennének. A környezetvédelmi kérdőívet kitöltöm.”

Fotó: Ripost

Károly: „A feleségem szokta visszavinni az üvegeket és van a házunkban is szelektív hulladékgyűjtő, oda dobjuk, ami oda való. Az illegális szemétlerakást nagyon szigorúan büntetném! Állandóan minden tele van és az a baj, hogy el se viszik! Nem takarítják rendesen a budapesti utcákat. A környezetvédelmi kérdőívet kitöltöm.„

Fotó: Ripost

Zsolt: „Annyit vásárolunk, amennyit meg is eszünk, nem dobunk ki élelmiszert. A multiknak is így kéne tenniük és a fölösleget odaadniuk, ezzel másoknak is tudnának segíteni. A palackokat, ami visszaváltható, visszaviszem, ami nem, azt a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom. Az illegális szemetelés gondját talán térfigyelő kamerákkal lehetne megoldani, oda kellene tenni, ahol gyakran szemetelnek. Néha természetvédelmi helyeken is látok lepakolva sittel teli zsákokat. Ez egyrészt illúzióromboló, másrészt a természetet is károsítja. A környezetvédelmi konzultációt kitöltöm, ha lesz rá időm és nem túl hosszú.”

Fotó: Ripost

Attila: „Én nem dobok ki élelmiszert, inkább elajándékozom, mielőtt lejárna. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, igyekszem vigyázni a környezetemre. Hihetetlenül nagy pazarlás megy minden téren, szerintem a multiknak is oda kellene ajándékozniuk, amit már nem tudnak eladni, de még ehető, azt a rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, amit kidobnak. Ha az egész világ összefogna, megszűnhetne a szegénység és a környezetszennyezés. Kitöltöm a környezetvédelmi konzultációt is, mert fontos a környezetvédelem és a szegények segítése, és a kettőt össze is lehetne kapcsolni szerintem!„

Fotó: Ripost

Margó: „Úgy büntetném az illegális szemétlerakókat, hogy velük szedetném össze a szemetet! Szomorú, hogy egyáltalán vannak ilyenek. Én ki fogom tölteni a környezetvédelmi kérdőívet, mert csak így tudhatják meg, mit gondolok minderről.”

Fotó: Ripost

Zoltán: „Kemény pénzbüntetést fizettetnék az illegális szemetelőkkel. Fontosnak tartom a környezetvédelmet, ki fogom tölteni az erről szóló konzultációt.„

Fotó: Ripost

Nagy István: Fásítjuk az országot!

Nagy István agrárminiszter kiemelte: teremtett világunkért felelősséggel tartozunk.

Nagy István agrárminiszter, MTI/Krizsán Csaba
Fotó: Fotó: MTI

„Ezért is hirdettük meg az Országfásítási Programunkat, melyhez egyre többen csatlakoznak. Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a fával borított területek nagyságát a jelenlegi 24-ről 27 százalékra növeljük” – mondta el. Hozzátette: nemzeti parkjaink a fejlesztéseiknek köszönhetően egy évtized alatt 320 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát. Ő is azt kéri, hogy minél többen vegyenek részt a társadalmi párbeszédben.

Pataky Attila: Élhető bolygót akarok hagyni az unokáimnak

Az Edda Művek énekese szerint az illegális szemétlerakást meg kell akadályozni, éppen ezért ő is kitölti majd a környezetvédelmi kérdőívet.

„Nem tudom elviselni, amikor látom az illegálisan lerakott szemetet erdőn-mezőn, a bomló zsákokat a földön„ – kezdte Pataky Attila. „Amit csak tehetek, megteszem azért, hogy a gyermekeim és az unokáim egy élhető bolygón nőhessenek fel. Aki sunyi módon éjszaka a háza elé vagy a parkba, a zöldbe dobálja el a szemetét, az ebben nem partner.”

Fotó: Fotó: Bors

Az énekes szerint mindenkinek a saját lelkiismeretén múlik, hogyan védi a környezetét.

„A feleségem például szelektíven gyűjti a szemetet. De mindez nem elég. Ha sokáig így folytatódik a környezetszennyezés, Földanyánk egyszer megrázza magát és eltüntet minket. Ez ellen próbálok én is tenni nap mint nap„ – árulta el a népszerű énekes.

Magyarország Zöld úton jár

A kérdőívben 12 kérdés szerepel, amelyek a megújuló energiák, az elektromos közlekedés, a hulladékok és az egyszer használatos műanyagok kérdéskörét járja végig. Megjelenik benne továbbá a szemléletformálás és az illegális szemeteléssel kapcsolatos esetleges szankciók témaköre is. November végégi lehet kitölteni a kérdőívet a zold.kormany.hu oldalon.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A tökéletes kókusztekercs receptje
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?