Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.27.

Ezt jó, ha tudod! Így fizet a biztosító, ha kátyúkár ér

A téli hónapokban megnövekedett kátyúk komoly gondokat okozhatnak a járművekben, azonban ha betartunk pár fontos lépést, akkor a biztosító átvállalja a javítás költségeit.

A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Fontos tudni azonban, hogy a kátyúk által okozott károkat bizonyos esetekben megtéríti a biztosító. A Metropol most összegyűjtötte, mire érdemes figyelni, ha megtörtént a baj.

Fotó: Ripost

Az utak állapotáért az út fenntartója a felelős, azonban a káreseményt tudnunk kell bizonyítani. Ha megtörtént a baj, akkor lehetőleg hívjunk rendőrt még akkor is, ha nem történt személyi sérülés, hiszen a bizonyításnál jól jöhet a hatósági dokumentum. Fontos, hogy a telefonunkkal készítsünk több, a részleteket is mutató felvételeket, beleértve a helyszínt, a kátyút és az autót is. Ha látták a káreseményt, akkor a tanúk elérhetőségeit is jegyezzük fel, ezek mind nagyon fontosak, hiszen a biztosítónak bizonyítani kell az eseményt. Fontos még, hogy a gépjármű javítási munkálatairól kiállított számlát az ügy lezártáig őrizzük meg. Létezik a Kátyúkár biztosítás, mindössze pár ezer forintos díj ellenében. Ez évente több eseményre is térít egy, a szerződésben lefektetett, igen magas összegű felső limit eléréséig.

Itt jelenthetjük be a kátyúk okozta kárt:

  • Településeket összekötő utak, autópályák esetében a Magyar Közút Zrt. az illetékes. Jelenthetjük: elektronikusan, e-mailen, vagy postai úton.
  • Lakott területen belüli utak esetében az adott Önkormányzat az illetékes. Jelenthetjük: személyes vagy e-mailen.
  • Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalai esetében a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Jelenthetjük: személyesen az ügyfélszolgálaton, e-mailen vagy „kátyúkár bejelentő lapon”.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

    origo.hu

    Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

    borsonline.hu

    Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

    mandiner.hu

    Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

    ripost.hu

    Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

    vg.hu

    Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

    origo.hu

    Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

    lakaskultura.hu

    Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    ripost.hu

    Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

    INSIDER

    Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

    INSIDER

    Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

    INSIDER

    „Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát