Létrehozva: 2017.05.25.

Ezt ígérték a negyedikről kizuhant Pannikának halála előtt a szülők

Fájdalmas és megrázó dolgokat mondtak a Kistarcsán kizuhant kislány szülei...

Anasztázia és Tamás hat éve ismerte meg egymást. Szerelmük annyira erős volt, hogy szinte az első perctől tudták: közös gyermeket szeretnének. Panni három éve érkezett az életükbe, és ahogy ők fogalmaznak, attól kezdve, hogy megszületett, a kislány beragyogta minden percüket.

"Csupa mosoly csöppség volt, ahova csak ment vidámságot vitt magával!" – kezdte könnyeivel küszködve Tamás.

Terveztük, vártuk őt nagyon, és vigyáztunk rá, mindennél jobban, még ha ezt most sokan meg is kérdőjelezik. Az vesse ránk az első követ, aki még soha nem bízta a gyermekét másra!

A házaspár péntek éjjel dolgozott, kislányukat pedig a gyerek keresztanyjára bízták, amíg ők haza nem érnek szombat reggel. A nő azonban nem várta meg a szülőket, elment a lakásból, magára hagyva Pannit.

- A HÉV-megállóban összefutottunk vele – vette át a szót Anasztázia. – Kérdeztük, hogy kerül ide? Azt mondta, Panni alszik, nyugodjunk meg! Nagyon megijedtünk, szaladtunk, ahogy bírtunk. A lakásba belépve sehol nem találtuk, nekem ekkor már rossz érzésem volt, Tamás azonban bízott benne, hogy Panni csak játszik velünk, és elbújt. Az ablakra pillantottam, láttam, hogy nyitva, és csak annyit bírtam mondani: rohanj! És Tamás lement a ház elé – csuklott el az asszony hangja, miközben a szörnyű hajnalról beszélt a Blikknek.

Lementem, és megtaláltam a betonon. A kórházban még el tudtunk búcsúzni a kicsikénktől: megfogtuk a kis kezét, megígértük neki, hogy erősek leszünk, nem csinálunk semmi butaságot, és ehhez tartjuk is magunkat.

 

Anasztázia és Tamás később szeretnének még kisbabát.

"Abban hiszünk, hogy ha születik még kisbabánk, Pannikánk benne él majd tovább. Minden éjjel újraálmodom, ahogy fogom a kis testét a karjaimban és rohanok fel vele az emeletre" – szorította párja kezét az édesapa.

A szülőket az ÉKE Jogvédő Egyesület támogatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz