Létrehozva: 2018.10.03.

Ezért van roham a kazánszerelőknél

Sokan csak a hideg idõ beálltával kapnak észbe, és a fûtés beindítása elõtt ellenõrzik a kazánjukat. Így a sok esetben egész nyáron jelenlévõ problémával csak most szembesülnek, s pórbálnak azonnali megoldást találni.

A helyzet nem egyszerű, ugyanis a jogszabály szerint a régi fajta, turbós kazánt már nem lehet szerelni, míg a törvényesen felszerelhető kondenzációs magával hozza a kémény átalakításának tetemes költségét is.

Utóbbi pedig a váratlan kiadásokra kevésbé felkészült családok számára megfizethetetlen, ráadásul az engedélyezés és a szerelés egyaránt időigényes.

Így aztán valósággal megrohamozták a kazánszerelőket.

Ha elromlott egy kazán, a probléma milyenségétől függ, hogy javítható-e. Nagyon sok készülék azonban olyan rossz állapotú, hogy nem javaslom a javítását

– mondta el a %Ripost%-nak egy kazánszerelő. Hozzátette: a háztartások nagy részében 15-20 éves készülékek találhatóak, melyek többségét már javították. Van, aki eleve úgy hívja fel a szakembert, hogy csak annyira javítsa meg a kazánt, hogy az idei évet kibírja, majd jövőre lecserélik. Sokan nem akarják elhinni, hogy a nyílt égésterű, hagyományos kazánok ideje lejárt, s a kazánrendelet értelmében a szerelők kizárólag a kondenzációs gázkazán beépítésére kaphatnak engedélyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán