Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2018.09.27.

Ezért kellett megműteni a soroksári futónő feltételezett gyilkosát

R. Szilveszter jelenleg a tököli rabkórházban lábadozik, a férfit egy szemmel látható elváltozás miatt kellett megoperálni...

Tanúkihallgatásra idézték a rendőrök néhány napja az öt éve futás közben brutálisan meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina édesanyját. A gyilkossággal gyanúsított, jelenleg börtönbüntetését töltő R. Szilveszter gyermekkorában közel lakott későbbi áldozatához, és iskolájuk sem esett messze egymástól. Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy a gyanúsított korábbról ismerhette Gyurik Krisztinát. A nyomozók erről is kérdezték Krisztina idős édesanyját.

Az ügyfelemet többek között arról kérdezték, hogy ő, esetleg a lánya korábban ismerhette-e a gyanúsított férfit. Más fontos kérdések is elhangzottak, de arról nem kívánok nyilatkozni – mondta a Borsnak dr. Surdy Miklós, aki hozzátette: Krisztina családjának határozott véleménye, hogy a lányuk nem ismerte a gyilkosát.

R. Szilvesztert öt évvel a brutális gyilkosság elkövetése után, szeptember elején azonosították, miután a DNS-e egyezést mutatott a helyszínen és az áldozaton talált nyomokkal. A nyirokbetegséggel küszködő férfi a gyanúsítása előtti héten került át a Sopronkőhidai börtönből a tököli rabkórházba. A szemmel látható nyaki elváltozás miatt műtétre szorult, az operációt elvégezték, a negyvenéves férfi azóta lábadozik. Állapota nem súlyos, nincs életveszélyben, így bármikor kihallgathatják.

Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese nemrég, miután kiderült, hogy Krisztina telefonja 2013. októbere óta a sopronkőhidai börtönben volt letétben, gyilkosa nem szabadult meg tőle.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó