Létrehozva: 2018.09.12.

Ezért kellett meghalnia lakástűzben a budapesti férfinak

Tûz ütött ki egy belvárosi házban tegnap hajnalban, egy férfi meghalt, a felesége pedig kórházba került. A szomszédok arról számoltak be a Ripostnak, hogy régóta gond volt a házaspárral, mert gyûjtögették a szemetet, csótányos volt a lakásuk, de tehetetlenek voltak velük szemben.

 

 Már számítottunk rá, hogy baj lesz! Vártuk, mikor történik velük valami

– mondta a% Ripost%nak Pápai Katalin, mutatva a Múzeum utcai, repkénnyel befuttatott nagy lakóház kiégett ablakait. A házban mindenki tudta az idős házaspárról, hogy kényszeres gyűjtögetők, rengeteg szemetet felhalmoztak a lakásukban. 

Amikor csótányok jöttek ki tőlük, én berúgtam náluk az ajtót és erőszakkal bementem, mindent lefújtam csótányirtóval" – tette hozzá Katalin. „ Ami ott volt, az leírhatatlan! Egy szobát használtak a 80 négyzetméteres lakásból, mert a többiben már annyi volt a szemét, hogy nem fértek el. A felhalmozott újságok és egyéb szemetek között kisebb járatokat vágtak, hogy közlekedni tudjanak. A szekrényeket nem lehetett kinyitni, nem tudtak az asztalhoz ülni. A pincéjük is tele volt az összegyűjtögetett szeméttel. Régóta tartottunk tőle, hogy egyszer felgyullad a sok szemét, vagy fertőzésveszély lesz a bogarak miatt."

A lakók a házaspár lányával próbáltak szót érteni, hiába.

„ Szégyellte a szüleit, nem értette meg, hogy pszichés betegek" –mondta el egy másik szomszéd. Amikor a lépcsőházba találkozott velük, elfordították a fejüket, nem fogadták a köszönést. Más furcsa dolgot is műveltek: éjjel az udvari kútról töltöttek vizet és hordták fel a lakásba, holott a társasházban átalányban fizetik a vizet, ezzel nem spóroltak semmit.

 Hajnalban hallottam a jajveszékelést, még most sem tudok beszélni a dologról

– csóválta fejét az alattuk lakó szomszéd. Megerősítette: szenvedélyes gyűjtögetők voltak a lakástűz elszenvedői.

„Az utóbbi években egyre súlyosabb lett a helyzet, már nem álltak szóba senkivel. Négy éve beszéltem az áldozattal utoljára, már akkor is gyűjtögetett, de nem volt akkor még ilyen súlyos állapotban."

Õ inkább sajnálja a házaspárt, semmint haragszik rájuk. Évek óta ismeri őket, de ő is számított arra, hogy egyszer baj lesz. Amikor beázott a lakása, akkor is csak a lányukon keresztül tudott beszélni a felette lakóval.

A lakók jelezték a helyzetet a társasházat képviselő cégnek, a közös képviselő többször is próbált beszélni velük, nem sok eredménnyel. A hatóságokat viszont senki nem értesítette.

 A tüzet is egy szomszéd vette észre, ő értesítette a tűzoltókat. Az asszonyt még ki tudták hozni, de a férfira a tűz eloltása után holtan találtak: kincsei, az összehordott újságok és ruhadarabok között feküdt. A lakók most azt kérdezik maguktól és egymástól: mit tehettek volna?

 

Korábban kell lépni!

 Ha veszélyes a környezetére egy lakó, akkor az nem csak rá tartozik, hiába mondja, hogy a négy fal között azt csinál, amit akar, ez nem egészen így van!

– figyelmeztet Török Szabó Erzsébet főállású közös képviselő.

„ Ha fertőzés vagy tűz veszélye áll fenn, akkor a szomszédok nyugodtan a hatóságokhoz fordulhatnak. A közös képviselőnek pedig feladata is, hogy írásban jelezze a problémát a ház tulajdonosának vagy az önkormányzatnak."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben