Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.02.

Ezeket bámulta a tömeg a pesti aszfalton

Hihetetlen, hogy mekkora tömeg verõdött össze tegnap azért, hogy ilyen õrült dolgot láthasson. Budapest belvárosa teljesen felbolydult, ami nem is csoda.

Csikorogtak és füstöltek a gumik, az aszfalton is jól látható nyomot hagytak tegnap a versenyautók kerekei Budapest belvárosában. A több ezer ember nem panaszkodhatott a kissé szeles, de alapvetően kellemes, napos időjárásra sem. A nézősereg azért gyűlt össze május 1-jén, hogy egyebek mellett a Formula-1 holland fenegyerekét, Max Verstappent figyelje, amint eszeveszett sebességgel száguld az Andrásy úton és környékén.

Budapest történelmi belvárosában immár hetedik alkalommal rendezték meg a Nagy Futamot, amelyen felvonult a hazai autó és motorsport színe-java, és persze külföldi sztárok is tiszteletüket tették.
Ez a rendezvény minden évben jó alkalmat nyújt arra, hogy a nézők testközelből is láthassák a versenygépeket, személyesen találkozzanak a pilótákkal, és ehhez még csak messzire sem kell menni, hiszen az utcai parádé az Erzsébet tér – Andrássy út – Oktogon útvonalon zajlott.

A Formula-1-es autókon kívül a nézősereg láthatott oldtimereket, sőt túraautó- és ralibemutatót is. A nézők körében nagy sikert aratott Kiss Norbi és Michelisz Norbi autós parádéja is.

Az érdeklődést jól jellemezte, hogy Max Verstappen körül százak tolongtak, hogy az ifjú autóversenyző megajándékozza őket egy-egy autogrammal.

Emellett országszerte számos érdekes, vidám programokkal várták a kicsiket és szüleiket is a majálisi rendezvényeken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát