Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.14.

Ez bizarr, így szorult be Mariann feje a kocsmai lábtartóba

A tûzoltóknak kellett kiszabadítania Mariannt, miután a feje a lábtartóba szorult az egyik budapesti kocsmában.

Az asszony néhány vodka után olyan szerencsétlenül esett a bárpult és a lábtartó közé egy Árpád úti kocsmában, hogy a feje, és kis híján a teste is a vasszerkezet és a pult közé szorult.

"Sajnos, magánéleti problémák miatt napok óta nem alszom, bevallom, pár vodka is lecsúszott" – mesélte Mariann. "A bárpulton támaszkodtam, majd egy kicsit elbóbiskoltam. A baj ezután történt: azon kaptam magam, hogy beszorult a fejem, nem tudok felkelni" – emlékezett vissza a nő.

A probléma igen komolynak tűnt, akárhogy próbálta kiszedni a fejét az asszony, nem sikerült neki, ezért kicsivel később megpróbálta inkább a testét áttuszkolni a fejét satuba fogó lábtartó mögött.

"Megpróbáltuk kiszabadítani a fejem, ami abba az irányba, amelyből estem, nem fért ki – mesélte a Blikknek Mariann. Majd folytatta a horrorisztikus történetet: "Megpróbáltam átpasszírozni a lábtartó és a bárpult között a testem, de ez sem sikerült" – mondta.

A kocsmában lévő személyzet és a vendégek végül segítséget hívtak, hiszen a pórul járó asszonyon sem ők, sem saját maga nem tudott segíteni. Így Mariannt végül a tűzoltók mentették meg a nem mindennapi baleset után.

"Kisebb zúzódásokkal a nyakamon és vállamon megúsztam a balesetet. Ha nincs ekkora mázlim, komolyabb baj is történhetett volna" – zárta a beszélgetést az asszony.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát