Létrehozva: 2020.09.15.

Ez a szabály a tanárokra és a diákokra is vonatkozik

Az iskolába való belépéskor a diákok mellett a tanárok lázát is meg kell mérni.

Nemcsak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, akár hőkamerák elhelyezése is indokolt. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése folyamatban van, és október 1-ig még számos intézkedés várható ezen a téren – írja az MTI.

Ha valakinél megállapítják belépéskor, hogy lázas, az még nem jelenti azt, hogy a koronavírus „megérkezett” az iskolába. Ebben az esetben értesíteni kell az orvost, és tesztelni kell.

A pedagógusok létszáma az elmúlt 10 évben nagyjából 167 ezer és 170 ezer között alakult. Az idei pontos statisztikát november elejére várják, de az állami intézményeknél úgy látják, nőtt a létszám, ezért nincs ellátatlan feladat a magyar közoktatásban – emelte ki Maruzsa Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban