Létrehozva: 2020.02.27.

Ez a magyar hamburgerező a legjobb Európában

Rangsorolta a világ legjobb hamburgerezőit a kétmilliós olvasótáborral rendelkező Big 7 Travel utazási magazin, és egy magyar hamburgert talált a negyedik legjobbnak. Csak egy új-zélandi, egy kanadai és egy ausztrál hely körözte le a Bamba Marha Burger Bárt, mely a legjobb lett Európában. A siker azonban nemcsak az övé, hanem a magyar termelőké is, hiszen mindent itthon szereznek be.

Nem egyszerű szavazáson, hanem teszteléssel, blogbejegyzések alapján és sok más módon választják ki a Big 7 Travel utazási magazinnál, melyik a világ legjobb hamburgere. A tesztelők minden országból válogattak résztvevőket, a végső eredmény megszületésében pedig nagy része volt egy szerkesztői gasztro-szakértő csapatnak is. Így lett negyedik a Budapesten már öt hamburgerezőt üzemeltető Bamba Marha Burger Bár. A Ripost is megnézte, mit tudnak.

Fotó: Markovics Gábor

„Ez egy száz százalékig magyar vállalkozás, amit a barátaimmal indítottunk el” – mondta a Ripost-nak az internetes gasztroblogokon népszerű Jancsa Jani társtulajdonos. „Bár már volt vagy 300 hamburgerező a fővárosban, úgy gondoltunk, tudunk újat mutatni. Csak magyar beszállítóink vannak, a legjobb pék csinálja a bucikat és a legjobb marhákból készül a húspogácsa: gazda neveli őket stresszmentes tartásban, és nem a világ másik feléről érkeznek.”

Jancsa Jani
Fotó: Ripost olvasói fotó

Minden hónapban van valami újdonságuk, ami csak abban a 30 napban elérhető. Az utolsóként az Astoriánál megnyitott éttermük fiatalos, tegnap délben tele volt. Húsimádó és vegetáriánus munkatársunk is kapott fogára való hamburgert, és ugyancsak ízlett nekik. A vendégek a látványkonyhán figyelemmel is kísérhetik, ahogy frissen elkészül a harapnivaló. Az ott dolgozók nagyon büszkék a nemzetközi portálon elnyert előkelő helyezésre.

Fotó: Markovics Gábor

„A pult mögött is mindig jó a hangulat, a viccelődések feldobják a napot, de nem mehetnek a munka rovására. Mi is, a vendégek is szeretik ezt a helyet” – meséli Horváth Dóra pultos. „Ketten elöl a hamburgereket készítik, sütik a húst, egy kolléga hátul készíti elő az alapanyagokat, és egy pultos várja a vendégeket. Ha nagy néha valaki panaszkodik, azonnal kicseréljük az ételt vagy orvosoljuk a sérelmét, elégedetlenül innen vendég nem távozhat.”

Fotó: Markovics Gábor

Ami azonban leginkább visszacsalogatja a betérőket, az a hihetetlenül finom hamburger. Igaz, nem éppen olcsó, de a kiváló alapanyagok és a friss elkészítés, az egyedi szószok és apró ötletek élménnyé teszik a gyors ebédet, vacsorát.

Fotó: Markovics Gábor

Szoros volt a verseny

A Big 7 Travel szerint a világ legjobb hamburgerei itt kaphatók:

  • Burger Geek, Auckland, Új-Zéland
  • Mamo Burger Bar, Windsor, Ontario, Kanada
  • Bread&Bone, Adelaide, Ausztrália
  • Bamba Marha Burger Bár, Budapest, Magyarország
  • Burger And Beyond, London, Nagy-Britannia
  • Au Cheval, Chicago, USA
  • Uniburger, Montreál, Kanada
  • Bar Luca, Sidney, Ausztrália
  • Sickies Garage Burgers, Fargo, Észak-Dakota, USA
  • Benzin Grill, Koppenhága, Dánia
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

    origo.hu

    Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

    borsonline.hu

    Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

    mandiner.hu

    Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

    ripost.hu

    Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

    hirtv.hu

    Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

    origo.hu

    Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

    travelo.hu

    Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

    INSIDER

    Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

    INSIDER

    Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

    INSIDER

    300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon