Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.07.

Exkluzív dokumentumfilm! Így kerültek a bangladesi sziámi ikrek a magyar orvosokhoz

„Jó életet szeretnék a gyermekeimnek. Szabad életet, külön életet. Ezért kérem, segítsenek!” – mondta Rabeya és Rukaya édesanyja, Taslima a megörökített első találkozáskor.

A Ripost által is folyamatosan figyelemmel kísért fejüknél összenőve született bangladesi kislányok végső szétválasztásának első évfordulója alkalmából osztották meg a 48 perces kisfilmet a nemzetközi szinten is elismert orvostudományi innovációkat jelentő műtétsorozat előzményeiről, amelyen az akkor másfél éves gyermekek és a szüleik első találkozása is látható Dr. Pataki Gergellyel és Dr. Csókay Andrással 2017 novemberében.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapata 2010. óta szervez plasztikai-helyreállító és égési sebészeti missziókat Bangladesbe, Pataki doktor vezetésével. Az ennek keretein belül operált páciensek életminőségének javulását látva kérték az ottani kollégák és a szülők a magyar szakemberek segítségét. Ezt követően kezdődött meg a határokon átívelő, több mint két éve tartó műtétsorozat.

Az Operation Freedom műtétsorozat harmadik szakaszát jelentő, 2019. augusztus 2-án zárult, 33 órás végső szétválasztó műtét első évfordulójára közzétett kisfilm a hivatalos dokumentációs munkatársuk, Fuchs Richárd munkája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát