Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.13.

Éva mellett mindenki meghalt a kocsiban: szívszorító, amit mesél

Éva egyetlen pillanat alatt vált özveggyé, amikor júniusban egy negyvenméteres korhadt fa zuhant a kocsijukra Dombóváron, csaknem az egész családja meghalt mellette...

Éva nem csak a férjét, Attilát, lányukat, Evelint, hanem az unokáját, az öt hónapos Hajnalkát és menyét, Mónikát is elveszítette a balesetben. Az autóban amiben ültek, csak ő maradt életben, ezt nagyon nehéz feldolgoznia. Fiával kis támaszt nyújtanak egymásnak.

A fiam és én is legszívesebben utánuk mennénk, egymás miatt viszont kénytelenek vagyunk kitartani. A gyermekem, Attila a gyönyörű feleségét és pici lányát siratja, én az első unokámat, a férjemet és a kislányomat. Tisztességben éltünk, a legboldogabb időszak várt volna ránk, aminek a lehetőségét egyetlen pillanat örökre elvette tőlünk a sors. A tragédia után rokonokhoz költöztünk, nem bírtunk megmaradni a házunkban. Minden szeglet az elveszített szeretteinkre emlékeztetett.

Nekünk már nincs többé karácsony, se ünnep. Nyugtatókon élünk, hogy ne őrüljünk bele a fájdalomba.

– mondta Éva a Blikknek, aki csak könnyebben sérült.

Az özveggyé vált asszony 18 kilót fogyott. A tragédia napján a baba édesanyjának rosszulléte miatt mentek a dombóvári kórházba.

A pici még anyatejes volt, a férjem vezette az autót, a lányommal pedig segítettünk Mónikának. Hazafelé indultunk már, amikor megtörtént a felfoghatatlan tragédia – pityergett Éva.

Horváthék most kilátástalan anyagi helyzetbe kerültek, ráadásul nem tudják, ki a felelős a tragédiáért, pedig a szemébe néznének annak, aki miatt az életük értelmetlenné vált.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát