INSIDER

Ettől az italtól lett rosszul egy gyulai fiú

Rosszul lett egy fiú a közelmúltban Békés megyében, miután egymást követően három doboz, azaz majdnem egy liter energiaitalt ivott meg. A fiúnál hasi panaszok jelentkeztek a sok koffeintől, fájt a feje és szédült is. Bár sokan fogyasztanak koffeintartalmú italokat, a mennyiség korántsem mindegy – sőt, aki koffeinérzékeny, arra még veszélyesebb lehet, ha fogyasztja. A Ripost megkereste ezzel kapcsolatban dr. Bense Tamás családorvost.
  • Szerző: Ripost

„Egy normál ember 150-200 mg koffeint fogyaszt egy nap, 600 mg koffein felett pedig már túladagolásról beszélünk. Egy normál adag kávé 100 mg koffeint tartalmaz, ami azt jelenti, hogy reggeli és ebéd után még egészséges meginni egy csészével” – mondta a -nak dr. Bense Tamás. „Átmenetileg felpörgeti a szervezetet, de ennek persze megvan a böjtje: ha kiürül a szervezetből, fáradtság jelentkezik. Ha túl sokat fogyaszt belőle valaki, fejfájás, rossz közérzet, gyomorfájás, hányás, szívdobogásérzés jelentkezhet.”

Fotó: 123RF

Az orvos hozzátette, ha felvételire, érettségire készül valaki, és megiszik egy energiaitalt, azzal nincs baj, alkalmanként lehet fogyasztani – ugyanúgy a kávét is, de módjával, élvezni kell inkább.

„Ha valaki koffeinérzékeny, kisebb mennyiség is okozhatja nála ezeket a panaszokat. Nekik azt tanácsolom, hogy egyáltalán ne fogyasszanak se kávét, se energiaitalt. Náluk a tea szokott beválni, ami azért is jobb, mert bár lassabban fejti ki hatását, tartósabb” – mondta a családorvos. „Mindenesetre mindenkinek azt tanácsolom, ha koffeinfogyasztás után rosszullét jelentkezik, azonnal forduljanak orvoshoz.”

 

És ezeket olvastad már?