Létrehozva: 2021.06.21.

Kiderítettük: ide megy nyaralni a járvány idején az ismert gyermekorvos

Dr. Bense Tamást is megviselte a koronavírus-járvány. Az elmúlt hónapok alatt családok százai fordultak hozzá segítségért, ő pedig fáradhatatlanul állt rendelkezésükre. Most viszont hamarosan szabadságra megy. Az ismert gyermekorvos a Ripostnak elárulta, hogy idén hol tervezi a nyaralását és miért oly kedves számára ez a hely.

Dr. Bense Tamás ugyan nem engedheti meg magának, hogy hosszabb szabadságra menjen, öt-hat napra és egy-egy hosszú hétvégére azért neki is sikerül elszabadulnia a dolgos hétköznapokból. Rá is fér a pihenés az ismert gyermekorvosra, a koronavírus járvány ugyanis őt is megviselte. Hogy hol tervezi a nyaralását, hogy kipihenje az elmúlt idők fáradalmait? A Ripost kiderítette, mint ahogy azt is, miért áll szívéhez oly közel ez a hangulatos hely.

Dr. Bense Tamás
Fotó: Ripost

„A feleségemmel minden évben le szoktunk menni a Balatonra. Augusztusban a déli, szeptemberben az északi parton töltünk el néhány napot. Először elvisszük magunkkal a 9 és 12 éves unokánkat is, utána pedig kettesben romantikázunk a magyar tengernél” – mesél a nyár terveiről Bense Tamás, aki viszont hosszabb szabadságot sosem tud kivenni a munkája miatt. „Öt-hat napra tudok csak elutazni, ennyi időre találok helyettest, de ez alatt is sokat töltődöm a családom körében”.

Ősszel kedvenc helyére is visszatér

Ősszel még egy megpatkolt hétvégét is tervez Bense Tamás a feleségével. „Kiveszem a pénteket és a hétfőt, így egy hosszú hétvégét tölthetünk Ausztriában, ahová rendszeresen visszajárunk„ – árulta el a gyermekorvos. Ilyenkor, mint mondja, közvetlenül a határ környékét keresik fel, a kisebb falvakat mégpedig kifejezetten szüret idején, amikor már van must.

”Nagyon hangulatosak ezek a kis települések ebben az időszakban. A helyiek gyönyörűen feldíszítik az utcákat és minden kapualjban fő vagy sül valami ínycsiklandozó finomság. Mellé egy picit még forrásban lévő mustot is kínálnak, aminek lehetetlen ellenállni. Őszintén mondom, mindez nagyon kellemessé tudja tenni az őszi napsugaras délutánokat„ – mondja mosolyogva Bense doktor, aki már nagyon várja a kikapcsolódást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin