Létrehozva: 2017.12.03.

Erre adta a fejét a műszemmel élő magyar fiú

A 24 éves Fóris Norbert koraszülöttként vakon jött a világra, de ez egyáltalán nem gátolja abban, hogy teljes és tartalmas életet éljen.

Norbert igazi kalandvágyó, le sem tagadhatná, mennyire szeret barátkozni, új embereket és helyszíneket megismerni. Amellett, hogy céltudatos, rendkívül jó a humora, tagja is a KOMédia humortársulatnak, amellyel néha-néha fellép Budapesten. Igazi laza srác, úgy tűnik, nem foglalkoztatja, hogy nem lát.

"Azt szokták mondani, hogy szó szerint vakmerő vagyok" – mondja mosolyogva a %Ripost%-nak. A fiatal megtette már az El Camino legismertebb, francia szakaszát: 26 nap alatt 720 kilométert sétált kísérőjével. Két barátjával aztán a Budapest-Lébény közötti 200 kilométeres távot is legyűrte 8 nap alatt, de neki ez sem volt elég, újabb kihívásra vállalkozik! Kísérőt keres magának a Facebookon, hogy újabb El Camino-szakaszt hódítson meg.

Norbert azt is elmeséli, hogy 10 éve mindkét szemét kiműtötték zöld hályog miatt, ám ez nem akadályozhatta meg őt abban, hogy két hónapra rá megnyerjen egy nemzetközi cselgáncs versenyt. Azóta műszemmel él.

Norbiról még több meglepő dolgot tudhatsz meg a hétfői %Ripost%-napilapból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek