Létrehozva: 2021.02.18.

Több mint egymilliárd forinttal támogatja a független előadó-művészeti szervezeteket az EMMI

Csaknem 1,3 milliárd forinttal támogatja a szervezetek működését és szakmai programjaik megvalósítását idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Folyamatos a független előadó-művészeti szervezetek állami támogatása, idén is késedelem nélkül jelentek meg az állami pályázati kiírások – hangsúlyozza az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a minisztérium.

A Magyarország költségvetésében biztosított állami forrásból a pályázati rendszeren keresztül részesülhet támogatásban működése elősegítésére és produkciói kivitelezésére valamennyi budapesti és vidéki független színház, szabadtéri színház, nemzetiségi színház, független táncművészeti és zeneművészeti szervezet.

A pályázati modell célja, hogy a magyar előadó-művészeti szféra számára megteremtse a független, sokszínű, minőségi és pozitív alkotói körülményeket. A támogatási konstrukció ösztönözni kívánja a szervezetek misszióját a kulturális értékek megóvásában, minél szélesebb körű megismertetésében és átörökítésében, valamint az új alkotások létrehozásában – áll a közleményben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében