INSIDER

Emmi: dolgoznak rajta, hogy ősztől a 12 éves fiúk is megkaphassák a HPV elleni oltást

Egy projekt keretében ősztől három éven át kaphatják meg a hetedik osztályos fiúk is a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást.
  • Szerző: Ripost

Egy részben uniós, részben hazai költségvetésből finanszírozott, 17,9 milliárd forintos keretösszegű projekt három évre biztosítja ennek lehetőségét, hogy ősztől már a hetedik osztályos, 12 éves fiúk is megkaphatják a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdasággal.

A tárca tájékoztatása szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jelenleg az oltóanyag beszerzésen dolgozik.

A vakcinát gyártó cég orvos igazgatója, Dániel Andrea a lapnak azt mondta, a fiúk beoltása akár további 40 százalékkal csökkentheti a méhnyakrák, illetve a hüvely és a szeméremtest rákjainak későbbi előfordulását.

Az Emmi adatai szerint a 2019-2020-as tanévben a 49,5 ezer oltásra jogosult, 12 éves, hetedik osztályba járó lány 84,2 százaléka kapta meg a HPV elleni védőoltást, és 7750 gyermek szülője mondott nemet a vakcinára. A vakcinaellenes szülők aránya azonban évről évre csökken, a 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus elleni védőoltást, míg egy évvel korábban tízezren döntöttek így. A HPV-átoltottság a 2018-2019-es tanévben 78 százalék körül volt, a korábbi években pedig 74-75 százalékon állt – írta a Világgazdaság.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?