Létrehozva: 2021.06.21.

Látta ezt a férfit? Kettős gyilkosság miatt körözik, ne próbálja megállítani!

Gyilkosság történt Szegeden. Egy nő és egy férfi holttestére vasárnap, az esti órákban találtak rá egy belvárosi lakásban, már van is egy gyanúsított.

Szörnyű gyilkosság borzolja a kedélyeket Szegeden. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya elfogatóparancsot adott ki dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével, nevezetesen a szegedi kettős gyilkossággal.

A feltételezett elkövető 2021. június 19-én éjszaka két embert, egy férfit és egy nőt ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd elmenekült. A rendőrök vasárnap, az esti órákban fedezték fel a két holttestet. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi a gyilkosság után az MCE-141-es rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-assal hagyta el a várost. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívószámon – írja a . A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is. A rendőrség nyomatékosan kéri, hogy senki ne próbálja megállítani, feltartóztatni, hanem értesítsék a rendőrséget!

Frissítés! A rendőrség hétfő délután bejelentette: megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat