Létrehozva: 2021.10.27.

„Ha nem lesz meg, én abba belehalok” – az életét adná eltűnt feleségéért József

Férje éjt nappallá téve keresi Évát. József a Ripost-nak mondta el, mit érez.

Mint arról a Ripost már beszámolt, az 57 éves Éva, azaz Visnyei Józsefné október 22-én, pénteken tűnt el Dombóvárról. Az asszony este munkából hazafelé már nem érkezett meg otthonába, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Fotó: police.hu

„Nem tudunk kapcsolatot létesíteni vele, és nagyon aggódunk érte, a rendőrség is keresi már. Annyira félek, hogy baja van, és nem tudom neki elmondani, mennyire szeretem. Imádkozzatok érte, hogy épségben elő- és hazakerüljön. Köszönöm” – fogalmazott az Eltűnt emberekért Facebook-csoport egyik posztjában Éva férje, Visnyei József. A Ripost elérte telefonon a férfit, aki akkor is éppen az utcákat járva a feleségét kereste.

„Épp Kaposváron keresem most is” – kezdte József. „Péntek reggel, mielőtt munkába mentem, még elköszöntem tőle. Ő délutános volt, és haza már nem jött a munkából. Állítólag felszállt egy buszra, és eljött Kaposvárra, itt többen is látni vélték” – részletezte József, aki a polgárőrök és a rendőrök mellett azóta minden nap az utcákat járva keresi eltűnt feleségét.

„Az életemet adnám érte! Negyvenegy évesen szült nekem egy gyereket, és megfogadtam, hogy jóban-rosszban vele leszek! Ha nem lesz meg, én abba belehalok, ebben biztos vagyok. Ha üzenhetnék neki, azt mondanám, jöjjön haza, mert nagyon szeretem!” – csuklott el a férfi hangja. József éjt nappallá téve keresi feleségét, az sem zavarja, hogy alig alszik. „Nem tudok ennél többet tenni, és a szívem szakad meg érte, ha bele kell gondolnom, hogy én otthon alszom a meleg ágyban, ő meg kint van a hidegben, vagy, hogy én eszek, ki tudja, hogy tud-e enni. Tragédia...”

Aki az eltűnt nő jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon (a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait), vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók