Létrehozva: 2019.12.12.

Eltűnt egy fiatal férfi, aki nehezen kommunikál

A kispesti rendőrök jelenleg is keresik a 21 éves fiatal férfit.

Gönczi Márk Levente ügyében nyomoznak a rendőrök, ugyanis december 11-én 12 óra körül tanítást követően indult el egy XXI. kerületi szakiskolából. Azóta azonban nem érkezett haza kispesti otthonába, életjelet sem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik. A fiatal férfi nehezen kommunikál és elképzelhető, hogy nem fordul segítségért.

Gönczi Márk Levente
Fotó: police.hu

Gönczi Márk Levente körülbelül 185 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid barna hajú, kék szemű. Eltűnésekor sötétkék kabátot viselt, melynek elején piros „LONDON” felirat látható, valamint fekete melegítő nadrág, fekete sapka és terepszínű hátitáska volt rajta.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható Gönczi Márk Leventét felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.​

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidlben, és van egy csomó hely