Létrehozva: 2021.10.14.

Viktóriáért égnek a mécsesek: eltemették az elgázolt kézilabdás lányt

A jánossomorjai temetőben helyezték örök nyugalomra a fitalon elhunyt sportolónőt. Családja mellett barátai és sporttársai is megjelentek az eseményen.

Sírva búcsúztak szerettei és sporttársai a jánossomorjai temetőben attól a 20 éves kézilabdás lánytól, akit múlt hét hétfőn egy drogos szlovák férfi gázolt halálra.

A 35 éves sofőr segítség nélkül továbbhajtott és otthagyta a haldokló lányt az út szélén. Ezután nem sokkal egy mosonmagyaróvári kétgyermekes apukát is elgázolt, aki azóta is válságos állapotban fekszik mesterséges kómában a győri kórházban – tudta meg a Tények.

Eltemették Viktóriát
Fotó: Tények

Fehér rózsákkal és koszorúkkal tették körbe Viktória képét, szülei megtörve álltak az urnája mellett. A jánossomorjai temetőben helyezték örök nyugalomra.

„A kerékpár összeroncsolódott állapotban jelentős távolságra volt a testtől. Tehát körülötte méterekre szétszóródott a szemüvegétől kezdve a lábbelikig, a táskáig minden. Rendkívül nagy ütést kapott” – mondta könnybe lábadt szemmel a háziorvosa, aki jelen volt a baleset helyszínén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra