Létrehozva: 2017.07.13.

Elszaporodott az amerikai kártevő, tönkreteszi a magyar kerteket

Ijesztõen elszaporodott idén az amerikai lepkekabóca Magyarországon. Az Észak-Amerikában õshonos kártevõ rengeteg termesztett és vadon elõforduló növényen, továbbá gyomnövényen is szélsebesen képes szaporodni, amiket sokszor jelentõsen meg is károsít.

Először 2004-ben észleltek Magyarországon amerikai lepkekabócákat, súlyos kártételükkel azonban eddig nem kellett számolni. Idén viszont aggasztó mértékben szaporodtak el Bács-Kiskun, Békés, és Csongrád megyében, de Hajdú-Biharban is megjelentek, főleg a  szőlőn, őszibarackon, dión és birsen. Könnyen felismerhetőek, hiszen ragacsossá váli alattuk a levelek felülete a váladékuk miatt. 

Csupán a szívogatásukkal általában nem okoznak nagy kárt a növényen, de a lárvák és a nimfák által nagy mennyiségben termelt viaszváladék és mézharmat viszont igen. A mézharmaton úgynevezett korompenész nevű gombafaj telepedik meg, ez fekete bevonatot képez mind a növényeken, mind az alatta elhelyezkedő padokon, autókon. Az amerikai lepkekabócák elleni védekezés ugyanakkor nehézkes a testüket borító viaszréteg miatt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezért a permetezésre felhasználható rovarölő hatóanyagok közül a felszívódó hatású készítményeket és a kontakt hatóanyagú szereket ajánlja, amikről a gazdaboltokban érdemes érdeklődni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast