Létrehozva: 2021.12.03.

Elszállították a kórházból a hamis oltási igazolványos magyar családot

Az apa belehalt az oltástagadásba, a feleségét és két gyereküket pedig most egy magánintézménybe szállították át.

November közepén számolt be róla a Ripost is, hogy az életével fizetett egy oltástagadó apa, aki a családjával együtt került kórházba. A felesége állapota is válságos volt, két kisiskolás gyermekük pedig hol jobban, hol rosszabbul volt. A külföldre sokat utazó szülők nem adatták be magunknak az oltást, de hogy ez ne derüljön ki, hamis védettségi igazolványt szereztek maguknak.

Fotó: Pixabay

Az okmányok gyanúsak lettek a fővárosi kórház egészségügyi dolgozóinak, és amikor kérdezősködni kezdtek, maga az édesanya elismerte az ostoba húzásukat. Állítólag a háziorvosukon keresztül jutottak hozzá a hamisítványokhoz.

A Blikk legfrissebb információi szerint a rokonok folyamatosan érdeklődtek a család állapotáról, majd elintézték azt is, hogy helyet kapjanak egy fővárosi magánklinikán, ahová pár napja át is szállították őket. Valószínűleg megvárták, hogy az anya és a gyerekek állapota stabilabb legyen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát