Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.16.

Elsírta magát a tárgyalás után VV Fanni édesanyja, ez történt

A gyászoló asszonynak nem csak azzal a fájdalommal kell megküzdenie, hogy máig nem tudja, hol van a lánya holtteste, de közben a gyanúsított, B. László védekezését is hallgatnia kell.

Szerző Ripost

Hangos veszekedés közepette zajlott VV Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása kedden, mikor is B. László vádlott arról igyekezett meggyőzni a bíróságot, hogy nem volt egyedül, amikor elvitték a fiatal lány testét, hanem vele volt Fanni legjobb barátnője, B. Erika is.

Fotó: Bors

A nőt tanúként hívta be kedd reggel a Fővárosi Törvényszék, ahol B. Lászlóval szembesítették. A két ember gyökeresen mást vallott. Míg a gyanúsított azt állította, hogy vele volt Erika azon az ominózus 2017-es estén, addig a nő azt mondta: semmi köze a barátnője, Novozánszki Fanni eltűnéséhez. A felek egy órát veszekedtek a bíróságon, ahol olyan elképesztő gondolatok születtek, hogy a teremben ülőknek többször is kikerekedett a szemük.

B. Lászlót az eltűnés éjszakáján és másnap hajnalban is számtalan kamera rögzítette, ahogyan Fannival a karjában elhagyja a budapesti lakást. De arról is van felvétel, ahogy leparkol Siófokon, majd átöltözik síruhába, és többször elindul kocsival, majd tíz vagy húsz perc után újra hazamegy. A férfi ezt azzal magyarázta, hogy nagyon feledékeny, és mindig vissza kell mennie, ha elindult, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót és kihúzta-e a vasalót…

Fotó: Dombóvári Tamás (DT)/Bors

Az ügy négy éve tart, a lány holtteste azonban a mai napig nincs meg. B. László viselkedése miatt a lány családja úgy érzi, ostobának nézik őket.

A család képviseletében dr. Lichy József ügyvéd a tárgyalás után beszélt Fanni édesanyjával, aki teljesen kikészült a tár­gyalóteremben történtek miatt.

„Az imént tájékoztattam Fanni édesanyját, percekig szóhoz sem tudott jutni” – kezdte a Borsnak az ügyvéd, majd így folytatta:

„Bár négy éve tart az ügy, de a szegény asszony még most is elsírja magát minden tárgyalás után. Ezúttal is ez történt. Harag, düh és kétségbeesés van benne, amiért ilyen hosszú ideje nem derült ki az igazság. Minden tárgyalással feltépik a sebeit” – mondta az ügyvéd.

Fotó: Bors

Belegondolni is nehéz, hogy milyen szörnyű érzés lehet Fanni édesanyjának, hogy a mai napig nem tudja, hol a gyermeke, és még ha el is fogadt lánya elvesztését, a legnagyobb fájdalma, hogy nincs egy sír, ahová kijárhat emlékezni.

„Nincs esélye B. Lászlónak, az a védekezés, amibe ő kapaszkodik és ahogyan védekezik, önmagáért beszél” – folytatta Lichy József. „Úgy érzem, ez az ember azt hiszi, hogy körülötte mindenki más ostoba. Azt gondolja, elfogadható, hogy ugyan bemérte őt az FBI a Duna-parton, de azt mondja, nem járt arra. Felveszi a kamera, hogy befordul a Duna-partra, de azt állítja, a felvételeken látható Citroën nem az ő kocsija…” – tárta szét a karját az ügyvéd. Majd így folytatja: „Siófokon benne volt a mosógépben Fanni hajszála, de ragaszkodik ahhoz, hogy a lány nem volt ott. Fanni vérével van tele a kocsi csomagtartója, de azzal érvel, hogy az marhahúsból származik. Jogos, hogy védi saját magát, de az, hogy mindig szembe megy a tényekkel, csak azt mutatja, maga sem gondolja komolyan, amit mond. Megítélésem szerint mindez csak elmélyíti a vele szemben felmerült vádat. Meglepő, hogy azt hiszi, mindezt beveszi az igazságszolgáltatás” – magyarázta az ügyvéd, aki szerint a felelősség hárítása sem lesz jó pont a bíróság előtt.

„B. László megpróbálja a barátnőre, Erikára tolni a büntetőjogi felelősséget. Olyan mértékben nyakatekert és kacifántos a védekezési felfogása, hogy már magam is kételkedem abban, átlátja, hogy a védekezése mit képvisel. Ha a vád alapos lesz, és elítélik, biztos lehet benne, hogy sokáig rács mögött marad. Megdöbbentő, hogy még egy minimális enyhítő körülménnyel sem áll elő. Nem tanúsít megbánást, nem segít felderíteni a test hollétét. Ősszel fogja megtudni, hogy ezért mit érdemel. Remélem, a döntés hoz majd valamelyest enyhülést a család fájdalmára!” – fogalmaz a jog embere.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát