Létrehozva: 2022.01.19.

Covidos kismama: először szólalt meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

Nyolc hónapos terhesen átment szüleihez a névnapját megünnepelni Bedő-Nagy Szilvia, majd amikor legközelebb felébredt, lélegeztetőgépen volt. Mit sem tudott róla, hogy közben császárral világra hozta kislányát, mert olyan állapotba került a koronavírustól, hogy 40 napig műtüdőn volt, mélyaltatásban tartották. Szilvit tavaly áprilisban engedték haza a kórházból, újra tanult beszélni, írni, és már egyedül is el tudja látni a kislányát.

Bedő-Nagy Szilvia alig emlékszik valamire a kórházban töltött hetekből, hónapokból. Arra sem, hogy közben világra hozta második gyermekét, Napsugarat. Pedig csodának számított, hogy teherbe esett, boldog volt a babavárás. Az utolsó időszakban lett csak nagyon rosszul, kiderült, hogy elkapta a vírust.

Fotó: Bors

„Édesanyámék két utcával arrébb laknak, átmentem hozzájuk névnapozni 2020. november 13-án, onnan már Joci, a férjem vitt orvoshoz. Arra még emlékszem, hogy hazamentünk, és rémlik valami a rohammentőből, meg hogy hatalmas ollóval le akarják vágni a kórházban a gyönyörűen lakkozott körmeimet. Tudom, őrültség, de csak emlékfoszlányaim vannak arról az időszakról. Például az, hogy fényképeket mutatnak egy kisbabáról, hogy milyen aranyos. Én meg kérdezem, ki ez a baba? Mert nincs meg a szülés élménye, ami egy édesanyának felejthetetlen, megismételhetetlen pillanat. Nekem meg hirtelen lett egy pár hónapos kislányom… Az orvos mindennap elmondta, hogy szültem, már biztosan unta, meg segített pszichológus is, mert hónapok teltek el, amikor a karomba vehettem Napsugarat, akit eleinte meg sem tudtam tartani. Nagyon nehéz időszak volt„ – fogalmazott a Borsnak Szilvia.

Végül 2021. áprilisban engedték haza az édesanyát, még ötven kilogramm sem volt, de legalább élt. Mint kiderült, voltak napok, amikor az orvosok semmi esélyt sem láttak arra, hogy életben marad. S bár azóta eltelt kilenc hónap, Szilvia még mindig kerekesszékkel közlekedik otthon, abban ülve, vagy mankóra támaszkodva látja el az azóta egyéves kislányukat, Napsugarat.

Fotó: Bors

„Elképesztő ez mindenkinek! Amikor hazajöttem, újra meg kellett ismernem a lakást, a kerekesszékkel mindenhol levertem a vakolatot, iszonyatosan gyenge voltam, Joci fürdetett engem is, a kisbabánkat is… Engem, aki korábban félmaratonokat futott. Egy kripli lettem, nehéz onnan lelkileg feljönni. S bár még mindig érzelmi hullámvasút az egész, és néha kilátástalannak látom a helyzetet, ha ránézek a két lányomra, az erőt ad” – tette hozzá Szilvi, akinek rengetegen írnak, hogy belőle merítenek erőt. „Pedig azt sem titkolom, hogy még mindig nem tudtam se én, se a férjem feldolgozni, ami velünk történt. Emiatt sok a feszültség, a vita. Én ugyanis rettegek kimozdulni itthonról, nem akarom ezt még egyszer elkapni, pedig korábban, bevallom, nem is hittem, hogy létezik ez a vírus… Egész nap a négy fal között vagyok, mire ő hazajön, elfáradok, és sajnos rajta vezetem le a felesleges energiákat. Közben csomókban hullik a hajam, egy újabb műtét vár rám, ami után megint újra kell tanulnom járni. Mégis tudom, hogy ha ezt ép ésszel túl tudtuk élni, akkor már mindenre képesek vagyunk együtt!” – zárta a kétgyermekes anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast