Létrehozva: 2020.01.24.

Elmegyógyintézetbe vitték a rendőröket megkéselő erdőkertesi férfit

Letartóztatták, majd az elmegyógyintézetbe vitték a két rendőrt megkéselő erdőkertesi férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 24-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtökön a Pest megyei Erdőkertesen megkéselt két rendőrt – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Felidézték, hogy a gyanúsított, aki más ügy miatt bűnügyi felügyelet alatt állt, orvosi ellátáson volt egy kórházban, ahonnan rendőrök szolgálati gépkocsival szállították vissza a lakóhelyére. Eközben a kocsiban egy 11,5 centiméteres pengéjű késsel rátámadt a mellette ülő rendőrre, többször megszúrta, majd a támadást észlelő és azt elhárítani igyekvő másik rendőrt is több helyen megsebesítette.

Amennyiben a gyanú beigazolódik, a bűntény hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas – ismertették.

A végzés szerint a férfi azért támadt a rendőrökre, mert el akart szökni. Ezért, illetve bűncselekmény miatt kiszabható kiemelkedő büntetési tétel okán megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás során csak a letartóztatással biztosítható. Továbbá tartani lehet attól, hogy a kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el – sorolták.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a férfi korábban indult büntetőügyének keretében végzett szakértői vizsgálat szerint a gyanúsított valószínűsíthető kóros elmeállapota miatt pszichiátriai megfigyelése is indokolt.

Ez utóbbi érdekében is szükségesnek tartotta a bíróság a férfi letartóztatását, egyben a kényszerintézkedés helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki. A végzés nem végleges.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit