INSIDER

Elmegyógyintézetbe küldik a nőt, akit édesanyja megölésével gyanúsítanak

Szilveszterkor történt a gyilkosság.
  • Szerző: Ripost

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján elrendelte a bíróság a letartóztatását annak a nőnek, akit édesanyja megölésével gyanúsítanak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A megalapozott gyanú szerint egy 61 éves nő 2020. december 31-én a hajnali órákban, egy III. kerületi lakásban kioltotta édesanyja életét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozók a nőt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki bűncselekmény elhárítására idős koránál korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, hogy megalapozottnak látta a szökés-elrejtőzés veszélyét, azzal, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) rendelje végrehajtani.

A nyomozási bíró a letartóztatást – az indítvány indokaival egyetértve – egy hónapra elrendelte, a végrehajtás helyeként az IMEI-t jelölte meg – közölte a Fővárosi Főügyészség.

És ezeket olvastad már?