Létrehozva: 2019.09.03.

Elképesztő sikerek, éremhegyekkel jönnek a magyarok a diákolimpiákról

Több, mint két tucat éremmel tértek haza magyar diákok eddig idén az itthon, valamint külföldön megrendezett diákolimpiákról. Hazánk büszkeségei aratnak a reál tantárgyakban, biológiából, matekból és informatikából vagyunk a legeredményesebbek, de a szakmák terén is diadalt aratunk.

Nem hiába az eszéről és ügyességéről híres a magyar, ezt sokan már fiatalkorukban is bizonyítják. A sport mellett, a tudomány világában is szépen teljesítünk, már csak az idei diákolimpia mérleg is ezt bizonyítja. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már 9 nemzetközi tudományos diákolimpiára küldött magyar csapatot, a versenyzőink pedig brillíroztak. Hat arany-, hét ezüst-, tizenhat bronzérem a mérleg eddig idén, de tizennégy dicséretet is kiosztottak a magyar diákoknak a rangos eseményeken. Emellett pedig a szakmák terén is szépen arattunk a nyár végi, Kazanyban megrendezett szakmák versenyén.

Nem csak sporteseményeken tombol a tömeg a hazaiakért.
Fotó: SkillsHungary

Kolozsvárról 6 éremmel jöttek haza a diákok

A külföldön tartott diákolimpiákon kimagaslóan teljesítettek hazai diákjaink idén, így méltán lehetünk rájuk büszkék. A legjobban a kolozsvári, 60. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián versenyeztek a magyar fiatalok, innen 1 arany-, 3 ezüst-, és 2 bronzéremmel tértek haza, de hasonló eredménnyel végzett a magyar csapat Azerbajdzsánban a 31. Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, ahol 1 arany- és 3 bronzérmet szereztek. A párizsi 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáról 2 ezüst- és 2 bronzéremmel tértünk haza, míg Hong Kongból a 16. Nemzetközi Földrajzi Diákolimpiáról is 2 ezüsttel és dicséretekkel tértek haza fiataljaink. Tel-Avivban az 50. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián 5 bronzérmet, míg a szöuli Nyelvészeti Diákolimpián 2 bronzérmet és 2 dicséretet, valamint egy különdíjat is elért a magyar csapat. A római 27. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpiáról több dicsérettel tértek haza versenyzőink.

Egészen friss eredményként az augusztus végén Moszkvában rendezett 3. Nemzetközi Kémiai Tornán két csapatunk is szép eredményt ért el, megszerezték az első és harmadik helyet is.

A Biológiai Diákolimpián 4 aranyérmet nyertek a magyar fiatalok

A hazai versenyeken sincs okunk túl sok panaszra. Fiataljaink csodálatosan szerepeltek Szegeden a 30. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián. A 73 ország részvételével megrendezett eseményen 4 aranyérmet hódítottunk el és összesítésben a második helyen végeztünk, csak Kína tudott megelőzni minket. Hasonlóan szép eredményt értek el a magyar diákok a keszthelyi 13. Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, ahol 4 bronzérmet és 6 kiemelt dicséretet szereztek fiataljaink.

Búzafalvi Dénes a szegedi 30. Nemzetközi Diákolimpián szerzett aranyat.

A szakmákban is jók vagyunk

Nyár végén az oroszországi Kazanyban rendezték meg a szakmák versenyét, immár 45. alkalommal. A világversenyen 63 ország mintegy 1354 fiatal szakembere vett részt, közülük 24-en Magyarországot képviselték a szakmák versenyszámaiban. Szakembereink pedig méltóképpen képviselték hazánkat, hiszen Simon Krisztián bútorasztalos első helyezést ért el, de többen Kiválósági Érmet is átvehettek. Orosz Nikolett ápolás és gondozás szakmában, Fekete Martin épületasztalosként, Simon Olivér festőként, Nagy Nikolett fodrászként, Mészáros Bálint informatikai rendszerüzemeltetőként, Homokay Ádám és Stummer Gergő kertépítőként, Balogh Krisztián kőfaragóként Cságoly Laura szépségápolóként, Krehely István villanyszerelőként, Török Balázs Máté víz-, gáz- és fűtésszerelőként, míg Balogh Ákos webtechnológus szakemberként diadalmaskodott Kazanyban a Kiválósági Érmek átvételével.

Simon Krisztián bútorasztalos győzelmet aratott Kazanyban. Ráadásul a Nemzet Legjobbja érmet is megkapta.
Fotó: SkillsHungary

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát