Létrehozva: 2022.01.22.

Elképesztő rongálás Óbudán: több autót törtek fel egyetlen éjszaka alatt

A megkárosított tulajdonosok a Facebookon kérnek segítséget a tettesek előkerítéséhez.

Megdöbbentő bűncselekményről számoltak be egy nyilvános Facebook csoportban.

Nagyjából két óra leforgása alatt éjjel 1 és 3 óra között, egymás után 8 autót rongáltak meg és törtek fel Budapest III. kerületében a Kaszásdűlő megállónál, a Szérűskert utca környékén – írják a bejegyzésben és arra kérték az embereket, hogy ha láttak valamit, azt mindenképpen jelentsék a rendőrségen.

Az elkövetőket egyelőre nem találták meg. A megkárosított autótulajdonosokat nagyon megviselték a történtek. Fő problémájuk az, hogy nem tudják, mikor lesz, lesz-e egyáltalán előrelépés az ügyben.

Az egyik károsult autója (Fotó: Facebook)

A kommentelők is felháborodtak, hogy valaki ilyet tett és többen állítják, hogy ez már nem az első eset volt a környéken.

Fotó: Facebook

Az egyik hozzászóló szemtanúja volt az eseményeknek. Állítása szerint két részeg férfi ordibált a környéken és szerinte ők lehetnek az elkövetők.

Egy másik kommentelő elmondta, hogy az ő autóját is meghúzták régebben. Állítása szerint a közbiztonság egyre rosszabb a környéken, és sok a probléma a részegekkel és a hajléktalanokkal is. További nehézséget jelent az is, hogy állítólag nincsenek biztonsági kamerák felszerelve az érintett területeken.

A Ripost megkereste a BRFK-t , ahol megerősítették, hogy valóban történt feljelentés az ügyben és elrendelték a nyomozást.

A BRFK információi az ügyről

A BRFK válaszában a következő információt közölte az ügyről:

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esettel összefüggésben 2022. január 20-án 1 óra 28 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, miszerint Budapest III. kerület, Búza utca 10. szám előtt egy gépjárművet feltörtek.

A BRFK rendőrei a helyszínre kimentek és megállapították, hogy ott ismeretlen elkövető hat autót tört fel.

A helyszínen a rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást folytattak, de az elkövető a helyszínt már kiérkezésük előtt elhagyta.

A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság az esettel összefüggésben nyomozást rendelt el dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, a nyomozás folyamatban van, a sértetteket a nyomozók kihallgatták.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a világbajnok német focilegenda

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják