Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.14.

Elképesztő részletek derültek ki a budapesti kiskorú fegyveres rablóbandáról

Az egyikük apja nemzetközileg is elismert szívsebész.

Egy országos hírű, sőt nemzetközileg is elismert szívsebész fia is tagja volt annak az ötfős bűnbandának, amelyik egy hónap alatt több rablást is végrehajtott a Gellérthegyen és környékén.

Az elkövetők még kamaszok, két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiút gyanúsít a rendőrség. Kivétel nélkül mindannyian rendezett családból származnak, otthon elvileg fogták őket. Legalábbis erre utal, hogy egyiküket volt, hogy nem engedte el barátaival az anyukája, mert nem volt készen a leckéje, így a tini aznap nem tudott rabolni.

Akcióikat minden valószínűség szerint heccnek gondolták, nem pénzt akartak, hiszen egyiküknek sem volt szüksége rá. Az öt fő változó összetételben követte el ezeket a bűncselekményeket, olykor kő-papír-olló játékkal kisorsolva azt, hogy éppen kinél lesz a fegyver.

Az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást, akik közül ketten általános iskolába, egy fiú középiskolába, kettő pedig gimnáziumba jár. Utóbbiak közül az egyik fiatal egy egyházi iskola tanulója.

„A kamaszokra jellemző a lázadás, főleg a szülői minta és értékrend ellen, ez azonban nagyon szélsőséges megnyilvánulás. Ilyen korban minden érdekes, ami tilos, és annál vonzóbb, minél távolabb van a családi értékektől. Valószínűleg mindenük megvolt, amit akartak, ezért az adrenalinszintjüket már csak egy ilyen szörnyűség tudta felvinni. Ők csak együtt érezhették magukat erősnek és bátornak, egyenként feltehetőleg soha nem mertek volna ilyesmit elkövetni” – vélekedett Csehák Hajnalka szakpszichológus.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az öt fiút fegyveresen elkövetett rablás bűntett, fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket. Letartóztatásukról ma dönt a nyomozási bíró – írta a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát