Létrehozva: 2021.07.22.

Elképesztő pontok kellettek a sikeres felvételihez – nyilvánosságra hozták a ponthatárokat

Rengeteg fiatal izgatottan várta, hogy az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozza az ősszel induló felsőoktatási képzések ponthatárait.

Szerző Ripost

A mai nap sokak számára különleges, ugyanis ma este nyolc órakor húzták meg a felvételi ponthatárokat a felsőoktatási intézményekben.

20 órától a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kaptak arról, hogy melyik, általuk megjelölt képzésre kerültek be, ezzel párhuzamosan tájékozódhatnak a ponthatárokról.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint idén mintegy 110 ezren várták a felsőoktatási felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozatalát.

A ponthatárok határozzák meg, hogy a jelentkező az általa megjelölt melyik képzésre kerül be.

Több felsőoktatási képzésre is a négyszázat meghaladó pontszámmal lehetett bejutni idén is a felvételizőknek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok karán, nemzetközi igazgatás szakon például 420 pont kellett idén a bejutáshoz, de aki közigazgatás-szervező szeretne lenni, annak is 346 pontot kellett elérnie.

A BME -re mechatronikai mérnök szakra 444 ponttal lehetett bejutni idén, gépészmérnök szakra pedig már 330 pont is elegendő, energetikai mérnöknek viszont elég a 76 pont.

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karára 437 ponttal tudnak bejutni a diákok.

A gazdaságtudományi képzési területek kiemelkedő népszerűségnek örvendenek az utóbbi években. A gazdálkodási és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szakok után idén a pénzügy és számvitel szak volt a legkedveltebb, már ami a felvételizők számát illeti: összesen 2074 diák adta be a jelentkezését pénzügy és számvitel alapképzésre.

A budapesti Pont Ott Parti helyszínén már délután rengetegen készültek a ponthúzásra.

 

Egy év kihagyás után újra megtartják a hivatalos ponthatárváró eseményt Budapesten: az ingyenes Pont Ott Partit az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán rendezik meg. Az érdeklődőket 15 órától 22.30-ig koncertekkel és más programokkal várják, 20 órától kivetítőn láthatóak majd a ponthatárok. Belépni csak a koronavírus elleni védettség igazolásával lehet.

Fontos: ha valaki az összes megjelölt helyre elegendő pontszámot gyűjtött, akkor sem választhatja meg, hogy ezek közül hol kezdi meg a tanulmányait. Ilyen esetben mindenki automatikusan az elsőként megjelölt helyre kerül be.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten