Létrehozva: 2021.10.20.

Elképesztő, mit művelnek a hajléktalanok Józsefvárosban

Sem az itongfal, sem a drótkerítés nem állítja meg a józsefvárosi hajléktalanokat abban, hogy üres épületekbe másszanak be. Ami még ennél is rosszabb: ami megmaradt belőlük, azt szétszedik. A Metropol a helyszínen járt.

A Metropol lefotózta, ahogy a hajléktalanok épp matracot pakolnak a pártszékházba… A VIII. kerületi János Pál pápa téri volt MSZMP-, majd MSZP-székház majdnem 20 éve lepukkanva, üresen áll. A lakatlan épület a hajléktalanok és drogosok közkedvelt helye lett, már évek óta több tucatnyian használják búvóhelynek.

A távoltartásukért először szögesdrótot húztak az épület köré, majd egy kétméteres téglafalat építettek az ablakok elé, ám ez kicsit sem akadályozta meg a fedél nélkülieket abban, hogy beköltözzenek. A kerítést ledöntötték és létrának használják, hogy bejuthassanak a magasan lévő ablakokon, a falon pedig egymásnak bakot tartva másznak át.

Szemét mindenhol (Fotó: Metropol)

Amióta Józsefvárosban új vezetés van, a kerület állapota vészesen romlik a lakók szerint, akik már a kutyáikat sem szívesen viszik le a térre, mert ha nem a pártszékház épületében tanyáznak a fedél nélküliek, akkor a II. János Pál pápa téren iszogatnak. Nyilvánosan fürdenek a csapnál, és az is mindennapos, hogy vécének használják a bokrokat vagy a gyepet.

Zárhatóak a kapuk, mégis bejutnak a hajléktalanok

A téren találni rendezett épületet, de van rosszabb állapotú is, főként azok, amelyekben több a szociális bérlakás. Abban mind megegyeznek, hogy a kapuk zárhatóak.

„Én elköltöztem a XI. kerületbe, mert undorodom az egész környéktől. Féltem hazajönni eténként, mert beszólogattak a téren, az utóbbi időben pedig a házunkba is bejutottak már a drogosok. Agresszívak, bunkók. Kinek kell ez? Amióta a Blahának nekifogtak, ide húzódtak be onnan a hajléktalanok – mintha előtte nem lettek volna már így is sokan. Most albérletnek hirdetem a lakásom, de egyelőre sajnos senki nem jelentkezett” – mondta Bea, aki szerint, hiába kerítették el a volt pártszékházat, a szomszédos telken elbontott épület helyén, szabadon bejuthatnak oda az ablakokon.

Csúfos képet fest a régi pártház kívülről is (Fotó: Metropol)

Éjszaka kezdődik az élet

„Újra látjuk és halljuk a nyüzsgést az épület körül, ahogyan évekkel ezelőtt. Általában hajléktalanok, drogosok buliznak itt” – mondta el Anna, aki a II. János Pál pápa téren, a pártház mellett lévő házban lakik. ”Falszomszédok vagyunk. Már a házak tetejét is megbontották, gondolom eladják, hogy elihassák az árát, vagy drogra költhessék. Egy éve van így körbekerítve az épület, de amíg ez nem volt, addig rengeteg hajléktalan élt bent. Idehordták a foteleket, az ágyakat, borzasztó volt, és most is az.„

A józsefvárosiak fele elköltözne a saját kerületéből

A józsefvárosiak közel harmada érzi úgy, hogy a korrupció, a szociális támogatások és a köztisztaság esetében romlott a helyzet a kerületben – derült ki a TÁRKI közvélemény-kutatásából, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából végeztek a lakosság körében.

A kutatásban az elmúlt két évet értékelte több mint ezer józsefvárosi. A válaszolók tízes skálán közepesnél rosszabbnak, 4,98-ra értékelték Pikó András és csapata eddigi munkáját. Érdekesség, hogy a legrosszabb osztályzatot éppen onnan kapta a polgármester, ahol az egyik legnagyobb arányban szavaztak a baloldalra: a palotanegyedben lakóktól 10-ből mindössze 4,65-ot kapott.

A téglafal se állítja meg a hajléktalanokat (Fotó: Metropol)

Éles kritika a jelenlegi baloldali városvezetésnek azonban az, hogy a válaszadók csaknem fele – 48 százalék – gondolkodik azon, hogy elköltözne.

”Amikor nagyjából tizenegy éve elkezdtük a munkát Józsefvárosban, tízből hét ember elköltözött volna innen„ – írta közösségi oldalán Sára Botond, Józsefváros korábbi polgármestere. 2019-re ez az arány megfordult, és sokan szívesen választották otthonukként a városrészt. Két év telt el azóta, és köszönhetően Karácsony Gergely és a helyi baloldal rombolásának, megint menekülnének innen az emberek. De nem is csoda, amikor koszban úszó utcák, romló közbiztonság, hajléktalan- és drogtanya, közlekedési káosz jellemzi a kerületet.

Megkérdezték a környéken élőket, hogyan látják a II. János Pál pápa teret

Béla:

”Nem jó itt élni. Engem ki akarnak lakoltatni, mert lebontják a házat. Nem is biztos, hogy szolgáltatnak majd másik lakóhelyet a mostani helyett. Ezt az előző városvezetés nem engedte volna.”

Mária:

„1988 óta lakom a VIII. kerületben. Szeretek itt élni, de mostanában kicsit zűrös. Amióta új polgármester van, borzasztóan koszos lett. Tele van az utca fekáliával, és nem tesznek ellene semmit. Az előző városvezetés alatt tisztaság volt. Elköltözni nem szeretnék, mert már ezt szoktam meg.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

magyarnemzet.hu

Nigel Farage az interneten üzent, miután Brüsszel erőszakkal betiltotta a NatCon rendezvényt

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidlben, és van egy csomó hely