Létrehozva: 2019.09.03.

Elképesztő, mit csinált Bálint a Havanna egyik panelháza előtt

Megállnak a járókelők és elismerően bólogatnak az egyik Havanna lakótelepi panelház bejáratánál. Az egyik itt lakó 19 éves fiatalember ugyanis néhány szomszédja segítségével olyasmit tett, ami példaértékű és követendő.

Szerző Ripost

Hihetetlen milyen kiskeretet varázsolt az egyik Havanna utcai panelház előtt a 19 éves Zsákai Bálint. A nyár elején kezdett neki a kertészkedésnek. Míg egyik szomszédja a kert virágos részét gondozza, addig ő nekiállt zöldségeket termeszteni a panel tövében. Azóta már többen is segédkeznek neki, köztük sok gyerek is.

„Nyár elején láttam neki a munkának, azóta többen nemcsak néznek, hanem segítenek is a munkákban. Korábban az itt élő emberek nagy részét nem is ismertem, most viszont már messziről egymásra köszönünk, ha összefutunk. Annyira jó, hogy mindez összehozza a közösséget. Még az édesanyám is rengeteget segít nekem” – mondta a Ripostnak Bálint.

Bálint egy nagyjából 15 négyzetméteres területen gazdálkodik, már több fajta növénnyel is kísérletezett. Míg korábban salátával próbálkozott, addig most zöldborsót gondoz az aprócska kertben. Méghozzá akkora sikerrel, hogy nemrég nekiállt leszedni a zöldséget. Példamutató, hogy saját kontóra locsolja a növényeket.

A fiatal fiú tavaly érettségizett és bár felvették az egyetem programtervező informatikus szakára, egy évet kihagyott.

„Nyár végéig a reptéren dolgoztam egy elektronikai boltban. A kertészkedés munka utáni kikapcsolódás volt eddig. Míg mások hazamennek és tévéznek szabadidejükben, én inkább lejöttem a kerti szerszámokkal és a slaggal, aztán itt eresztettem ki a munka utáni fáradt gőzt. Időnként egyedül is jó tenni-venni egy-egy órát, de azt is élvezem, ha a szomszédok segítenek” – mondta Bálint.

A fiatalember egy hirtelen elhatározásból döntött úgy, hogy felvirágoztatja a paneltömb előtti területet.

„Összeszedtem a szemetet, majd potom pénzért vettem néhány kerti szerszámot. Felástam a kertnek szánt részt, majd saláta magot vetettem a földbe. Bár kicsit túl számoltam magam, hiszen később salátát salátával ettem” – közölte nevetve Bálint, aki a borsó mellett valami más haszonnövénnyel is próbálkozna a későbbiekben.

Bálinthoz nem csak a felnőttek jönnek segíteni. A paneltömbben élő gyerekek is szívesen szorgoskodnak körülötte, ő pedig örül, hogy ezzel jó példát mutathat nekik a rohanó világban. Mint mondta, szívesen vonja be a kicsiket a munkába, hiszen addig sem otthon ülnek és a számítógépen játszanak.

„A kisebbek nagyon kíváncsiak, hogy mikor mit csinálok. Mindig elmagyarázom nekik. Előfordul, hogy többen is körbe állnak, ahogy mutatom, miként kell gondozni a növényeket. Jó érzés, hogy ezzel pozitív példát tudok nekik mutatni, hogy így is lehet bánni a környezetünkkel és nem csak a szemetet lehet szétdobálni itt a parkos részen” – mondta lapunknak Zsákai Bálint, aki a későbbiekben vidékre költözne és ott folytatná tovább, kicsit nagyobb területen a kertészkedést.

 

Már a lakótelepen is óvakodni kell a növény tolvajoktól

Amióta tavasszal kizöldült minden, a virág tolvajokkal is jobban kell vigyázni országszerte. Ahogy a Ripost korábban beszámolt róla, több győri lakótelepen is fosztogatnak az elvetemült tolvajok, ezzel pedig nem csak a kedvét veszik el az ott élőknek, hanem a beleölt idejüket és szeretetüket is a földbe tapossák az ott hagyott üresen tátongó gödrökkel. Ugyanakkor Budapesten is vigyázni kell, legutóbb az egyik óbudai panelsornál egy idős férfi ritkította meg a szépen fejlődő rózsákat egy ollóval, amikor pedig az egyik járókelő rászólt, még neki állt feljebb.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!