Létrehozva: 2021.12.23.

Elképesztő: így akart 40 migránst átcsempészni a szerb férfi Magyarországon

Nem csak embercsempészés miatt felelhet a letartóztatott férfi.

A szerb férfi a menekülteket egy előre megbeszélt helyen felvette, majd kisteherautójával a déli határtól Ausztria felé vette velük az irányt. A rendőrök azonban 2021. december 17-én reggel Devecsernél megállították a férfit, aki gyorsan le is bukott előttük.

A kisteherautó hátuljában 19 pakisztáni, 20 afgán és egy indiai migránst igazolt a rendőrség. A menekültek borzalmas körülmények között utaztak a járműben. Összezsúfolva, víz és szellőztetés nélkül csak szenvedtek a jármű rakterében. Többen el is ájultak az út során és hiába próbálták a sofőrnek elmondani, hogy baj van, ő nem foglalkozott a helyzettel.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

„A csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt kihallgatott gyanúsított letartóztatását a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte, a végzés végleges” – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba, újabb 22 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2021. december 28-án 10 óra 40 perckor újabb 22 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom külterületén. Ellenőrzésük során a csoport tagjai afgán és indiai állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. december 27-én 23 óra 35 perckor Sárhátnál 14 külföldit, majd 2021. december 28-án 4 óra 55 perckor Katymárnál 17 határsértőt tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Bács-Kiskun megyében a rendőrök 7 esetben összesen 38 határsértőt tartóztattak fel Bácsalmás, Hercegszántó-Hóduna, Katymár, Dávod, Sárhát és Homorúd közigazgatási területén. Csongrád-Csanád megyében, Ásotthalom és Mórahalom közigazgatási területén a járőrök 6 esetben összesen 92; míg Pest megyében, Inárcsnál 9 határsértőt tartóztattak fel. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során szír, afgán, pakisztáni, egyiptomi és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az elmúlt 24 órában Bács-Kiskun megyében 3 esetben a rendőrök összesen 54 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Magyarország területén az elmúlt 24 órában tiltott határátlépés miatt embert 1 embert fogtak el, 3 esetben embercsempészés és 2 alkalommal közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin