Létrehozva: 2019.09.13.

Elképesztő, hogy mire hivatkozott a várpalotai kettős gyilkos

Trükközik a gyilkos? B. Zsolt korábban részletesen beismerte, most viszont a bíróságon váratlanul tagadni kezdte, hogy brutálisan lemészárolta volt barátnőjét és annak 2 éves kisfiát Várpalotán. Azt állítja: eltűntek az emlékei arról a napról.

Lábbilincsben, pórázon hozták a kommandósok csütörtök reggel a Veszprémi Törvenyszékre a várpalotai kettős gyilkost. Nem is csoda, hogy ekkora készültség volt a vékonydongájú, nem túl erősnek tűnő vádlott miatt: a 40 éves B. Zsolt a vád szerint elképesztő brutalitással mészárolta le egy késsel volt barátnőjét, a 22 Éves P. Enikőt és annak 2 éves kisfiát, Gergőt.

A szülők először találkoztak a gyilkossal

A tárgyaláson megjelentek az áldozat, P. Enikő szülei is, akik a borzalmas gyilkosság után először nézhettek a férfi szemébe. A szülők egy szót sem szóltak a hófehér arcú, lehajtott fejű, megbilincselt férfihoz, de nem is kellett, hiszen tekintetük elárulta: lelkük megtört, mivel elvesztették gyönyörű lányukat és unokájukat.

Azt mondja, nincsenek emlékei arról a napról

Az új törvény szerint ha a vádlott elismeri a gyilkosságot és elfogadja a vádiratban foglaltakat, valamint a kiszabott büntetést, akkor nem folytatják le ellene a tárgyalást. De a bíró kérdésére, hogy beismeri-e a gyilkosságot, B. Zsolt határozott nemmel válaszolt.

- Sem a gyermeket, sem az Enikő nem öltem meg! Nincsenek emlékeim erről az esetről

- mondta a bíróságon a férfi.

Noha korábban beismerte a gyilkosságot, most több részt is tagad a vádiratból, amit sorra vettek a tárgyaláson. Többek között azt, hogy féltékeny volt Enikő és gyermeke, a kétéves Gergő kapcsolatára.

– Ez nem igaz! Még én próbáltam tanítani, rábírni, hogy ne a tablettel játsszon, és próbáltam megtanítani, hogyan kell normálisan enni...

- mondta Zsolt.

A nő szakított vele, ezt nem bírta elviselni

Ahogy azt a Ripost is megírta, P. Enikő szakított Zsolttal, mert nem bírta elviselni, hogy a férfi lusta és trehány. El akart tőle költözni, mégpedig másik volt párjához, gyermeke apjához. A gyilkosság napján a lakásba ment kisgyermekével Gergővel, hogy összeszedje néhány holmiját. Ekkor Zsolt megjelent nála, hogy elbúcsúzzon tőle. A kanapén beszélgettek, Enikő fejfájásra panaszkodott. Zsolt felajánlotta, hogy megmasszírozza a halántékát, de a vádirat szerint végül „két kézzel, szemből, teljes erővel megragadta a sértett nyakát és megfojtotta a szorításból kapálózva kiszabadulni szándékozó sértettet”.

 

A kis Gergő szólongatta halott édesanyját

Ekkor jött ki a szobából a kétéves kis Gergő, aki szólongatta halott édesanyját. Ekkor Zsolt a vádirat szerint felkapta, a gyerekszobába vitte és egy 31 centis konyhakéssel kétszer is mellkason szúrta. A kisfiú sokkot kapott, majd perceken belül elvérzett és meghalt.

Azt akarta, hogy rablógyilkosságnak tűnjön

Zsolt ezt követően a vádirat szerint rablógyilkosság látszatát akarta kelteni, ezért betörte a ház bejárati ajtajának üvegét, a szobákban felfordulást csinált, az értékesebb műszaki cikkeket pedig elrejtette a melléképületben. Ezután hazament, levette a ruháit és belerakta egy zacskóba, amit elrejtett. A férfit másnap a rendőrök fogták el egy közúton.

Mivel a tegnapi előkészítő bírósági ülés sikertelen volt, elindul a rendes eljárás, amelynek a végén B. Zsolt akár életfogytiglant is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre