Létrehozva: 2021.06.24.

Elképesztő bravúr: Madár fogta ki a kapitális, 18 kilós busát – videó

Ma, csütörtökön tartják a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozóját és Horgászversenyét Székesfehérváron, a Palotavárosi horgásztavaknál, ahol Madár alaposan meglepte a résztvevőket.

Felhördült a sztárvilág a horgászat nagyköveteinek pecaversenyén, miután az amatőr és profi világbajnok bokszoló, Erdei Zsolt, azaz Madár kapitális, 18 kilós busát fogott a baráti viadalon.

Fotó: Bors

Recsegett a fék, görbült a bot, úgy küzdött a méretes kopoltyús, ám nem bírt a klasszis bunyóssal, aki végül fél órás fárasztás után tarthatta kezében a planktonevőt.

Fotó: Bors

„Életem első busája” – lelkendezett a Borsnak Erdei. „Remélem, ezzel enyém lesz a legnagyobb halért járó trófea. Azt hittem, soha nem jön ki a vízből, óriásit harcolt. Nagyon érzékeny a felszerelésem, így még nehezebb dolgom volt, ezért is örültem ennyire ennek a halnak. Bevallom, nem készültem ekkora példányra, még normális merítőm sem volt, úgy kértem kölcsön egyet, amibe belefért.”

Madár csupán egyet sajnált, hogy fia, Viktor nem láthatta, ahogy partra húzza a halat.

Fotó: Bors

„Nagyon lelkes volt a verseny előtt, azt mondta: biztosan itt lesz velem. Ehhez képest reggel nem bírtam felkelteni. Sajnálhatja, hiszen nem mindennapi látványt nyújt egy ekkora busa és nem mindennapi élmény kiemelni” – tette hozzá Erdei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor