Létrehozva: 2019.06.04.

Elképesztő adat: a patkányriasztások negyede téves

Javában tart az elrendelt azonnali patkányirtás a fõvárosban, de még mindig rengeteg téves bejelentés érkezik az irtást végzõ RNBH Konzorciumhoz. Áprilisban a bejelentések több, mint negyede volt vaklárma.

„Áprilisban összesen 1072 bejelentést kaptunk, ezek közül 787 bizonyult valósnak. Ettől függetlenül biztosra megyünk és a vaklármás helyszínen is kihelyezünk irtószert” – említette a %Ripost%-nak Reisinger Mátyás, az RNBH Konzorcium vezetője.

Az áprilisi adatok alapján a riasztásoknak még mindig több, mint negyede vaklárma, ez pedig jócskán többletmunkát jelent az irtást végző szakemberek számára, hiszen a bejelentésekre két napon belül kimennek akár valós, akár téves a riasztás.  

Ahogy arról a %Ripost% már beszámolt, május elején az intenzív irtást is megkezdte az RNBH Konzorcium, így a főváros több kerületében összesen 12 irtást végző csapat járja a leginkább fertőzött területeket. Első ízben a nagyobb köztereket és vasúti pályaudvarok környékét járták körbe és helyeztek ki csapdákat, valamint irtószert a felszínen és a csatornarendszerekben egyaránt, de folyamatosan végzik az irtást a kerületekben is. Azokat a helyeket, ahol csapdákat és irtószert is kihelyeztek egy héttel, valamint két héttel később is visszaellenőrzik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében