Létrehozva: 2021.06.13.

Sugárban hányt a baba és meghalt: jogerősen elítélték a szülőket

Hét évig tartott a tárgyalásuk a szülőknek, akik gondatlanságból saját gyermekük halálát okozták. A hathetes baba az orvosok kezei közt halt meg.

Évekig tartó ügyben hozta meg a végleges döntést a Fővárosi Ítélőtábla. L. Csabát és a feleségét, L. Adát a másodfokú bíróság felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta június 2-án. A mindössze hathetes baba halálát 2013-ban agyvérzés okozta, mert a szülők nem adták be neki a kötelező K-vitamint - írja a Fővárosi Ítélőtábla közleményében.

Nem kell a rácsok mögött lenniük

A baba halálát okozó szülők ellen tavaly februárban első fokon döntött a bíróság, eszerint L. Csaba másfél év fogházbüntetést, de két év próbaidőre felfüggesztettet, feleségét, L. Adát pedig egy év fogházbüntetésre, de két évre felfüggesztve ítélte a bíróság, gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében. A párnak a mostani ítélet miatt nem kell a rács mögött töltenie a rájuk rótt 2 évet, de újabb bűntett esetén kattanhat a bilincs.

Sugárban hányt, mégsem segítettek neki

A házaspár gyermeke 2012-ben született az otthonukban, és csak rövid ideig volt K. Csabáéknál. A lakásban fűtési problémák lettek, ezért a család úgy döntött, hogy egyik barátjuknál húzódnak meg. A baba egy darabig jól volt, de 2013. január 1-jén szívszorító fájdalmakat élt át. A csecsemő rosszul lett, sírt, míg végül délután többször sugárban hányni kezdett. A babát a család barátja orvoshoz akarta vinni, de hiába: L. Csaba nem engedte. A baba hányása késő estére sem múlt el, ezért orvost hívtak. A baba a kórházban, az orvosok kezei között hunyt el K-vitamin hiányban.

Fotó: illusztráció/pixabay.com

Tagadják a tettüket

A szörnyű tragédia után a szülők próbálták menteni a menthetőt, és elemi problémákra hivatkoztak. Szerintük nem K-vitamin, hanem az egészségügyi ellátás a hibás. L. Csaba szerint a baba halálát az ügyeletes okozhatta, aki túl erősen ragadta meg a baba fejét, ráadásul a fejvénájába akarta beadni az infúziót. A mentősök szerinte a mentőautóban is hatalmas hibát követtek el: az autó akkorát zökkenhetett az út során, hogy így sérülhetett meg a gyermek tarkója, amit rossz gyógyszerekkel kezeltek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó