Létrehozva: 2022.01.18.

Bréking: elfogták a szíven szúrt budapesti édesapa gyilkosát

A zsaruk hajtóvadászatot indítottak, aminek meg is lett az eredménye.

Elfogták a vasárnapi, XVI. kerületi halálos késelés gyanúsítottját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség oldalán. Mint arról már a Ripost beszámolt, az áldozat, Nagy Sándor éppen az erkélyén nézelődött vasárnap este, amikor megpillantott egy, a parkoló kocsik között szaglászó gyanús alakot. A becsületes férfi lement, hogy kövesse az alakot. Amikor egy idő után nem tért vissza, felesége, Renáta rosszat sejtve férje után ment. Sándor véres ruhában tántorgott felé, és Renáta előtt esett össze. A fantom ugyanis, akit követett, az utcasarkon túl szíven szúrta a férfit. A 39 éves sérült az orvosi ellátás ellenére a kórházban életét vesztette.

Fotó: Bors

A zsaruk másnap azonnal keresni kezdték a gyilkost, több rendőr háztömbtől háztömbig vizsgálta át a környéket, s ennek meg is lett az eredménye. A BRFK közlése szerint hajtóvadászatot indítottak a tettes után, amelynek eredményeként 48 órán belül elfogták az emberöléssel gyanúsítható férfit, akinek elszámoltatása folyamatban van. Az ügy részleteiről a rendőrség szerdán sajtótájékoztatón számol be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár