Létrehozva: 2017.05.09.

Elfekvőben tették tönkre a szívbeteg Attila életét: 30 milliót követel

Dányi Attila vezetés közben lett rosszul. Szúró fájdalmat érzett a mellkasában, egybõl tudta, hogy nagy a baj, így azonnal a legközelebbi kórházba hajtott...

Attilát az intenzív osztály helyett az elfekvőbe rakták, csak később derült ki a szörnyű diagnózis. Az állapota azóta rengeteget romlott. A teherbírása minimálisra csökkent, folyamatosan fullad, szívritmuszavarral küzd, és a vérnyomása is ingadozik.

Korábban is volt már szívinfarktusom. Ezt egyből közöltem is az első orvossal, aki azonban eléggé lekezelően viselkedett velem. Elvégeztek néhány vizsgálatot, majd befektettek egy osztályra –  mondta Attila, aki azt hitte, hogy rögvest katéterezésre kerül sor, de ez elmaradt. Másnap reggel rájött, hogy valójában nem is az intenzíven, hanem az elfekvőben töltötte az éjszakát.

 - Rá egy nappal a főorvos elvégzett rajtam egy szívultrahangot. Feszült volt, de nem mondta meg, hogy mi a baj – mondta. A súlyos károsodásra csak azután derült fény, hogy egy fővárosi kórházba szállították.

– A bal szívkamrám kétharmad részben elhalt. Majdnem összeestem a diagnózistól. Úgy feküdtem bent 43 órát, hogy fogalmuk sem volt az egészről. Ha négy órán belül elvégzik a katéterezést, megúszom.

Az is kiderült, hogy az első kezelőorvosom egy rezidens volt. Az előírások szerint nem láthatott volna el, szakorvost kellett volna hívnia. Az intézményben ráadásul nincsenek meg a beavatkozáshoz szükséges feltételek, így át kellett volna szállíttatnia egy másik kórházba – fogalmazott Attila a Borsnak.

– Úgy döntöttem, hogy beperelem őket – közölte határozottan, harminc milliót követel, ennyibe kerülne ugyanis egy amerikai, újfajta speciális beavatkozás, amely javíthatna a szíve állapotán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast